A Mondj Te is egy verset színpadán: Újhelyi Kinga, ANYAÖL

2021. 12. 12., 19:00:00 — 2021. 12. 12., 20:30:00
színházművészet
Pasaréti Közösségi Ház
A monodráma Újhelyi Kinga színművésznő előadásában rekviem-féle minden meg nem született, vagy megszületett és halálra vagy árvaházakba ítélt, pusztulásba hajszolt életért. Egy hatalmas felkiáltójel mindannyiunk számára, hogy ez ne ismétlődhessen meg.

Dancs Rózsa, a valahai sepsiszentgyörgyi magyartanár és  később családanya, mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt egy házasságban csaknem húsz éven keresztül. Ebből a

rémálomvilágból regényes úton-módon menekült el nyolc és tíz éves gyermekével és jutott el az ausztriai menekülttáboron keresztül egészen Kanadáig. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is. Rózsának a mindenáron anyaságra vágyástól vezérelten végül is a nyolc terhességéből két esetben sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét. Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy hatalom, egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy  egész társadalom  szenvedését tárja fel.

„Az első kisbabámat hét hónapra szültem meg a reggeli órákban Sepsiszentgyörgyön – meséli

könyvében Rózsa. – A  picit annak rendje és módja szerint inkubátorba helyezték, majd délután

 arra lettem figyelmes, hogy az egyik ápolónő azt kiabálja a telefonba, hogy »ez a kölyök

megfulladt«. Többször kérdeztem, hogy nem az én kisbabámról van-e szó, de félrelökdöstek a

folyosón...”

A belépés: 1500 Ft, melyért nemcsak a feledhetetlen színházi élményt, de egy pohár Dúzsi bort is élvezhetünk.

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus