A Sundance Filmfesztiválon, első magyar világpremierként mutatkozik be egy testépítő nő története

2021. 12. 15.
film- és fotóművészet
Budapest
A SZELÍD egy testépítő nő a világbajnoki címért folytatott, nem várt fordulatot is rejtő harcát mutatja be.

A Karlovy Vary-ban díjazott Virágvölgy rendezője, Csuja László és a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész doktorandusza, a Várfok Galéria állandó művészköréhez tartozó Nemes Anna közös, német-magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával született filmje, a SZELÍD című „test-melodráma” főhősét Csonka Eszter világbajnok és többszörös magyar bajnok testépítő alakítja, magar bemutatójára pedig csak február 10-én kerül sor, néhány szerencsés azonban már jóval korábban láthatja, hiszen a világ legnagyobb presztízsű filmfesztiválja, a január 20-án induló Sundance Filmfesztivál versenyprogramjában szerepel majd, így az esemény először ad majd otthont magyar világpremiernek.

A lehetőség persze nem csak ezért óriási, hiszen a fesztivál az Oscar-díjak egyik legfontosabb előszobája, ahol egymást érik a sztárok és sztárrendezők munkái.

A történet szerint az edzőjével, Ádámmal együtt élő női testépítőnek, Edinának komoly áldozatot kell hoznia azért, hogy megnyerje a világbajnokságot, eközben pedig különös kapcsolatba kerül egy titokzatos férfival. A találkozás pedig mindent megváltoztat, amiben addig hitt.

A rendezőpáros célja egy különleges élethelyzet bemutatásával együtt az is, hogy a néző testi tapasztalatokon keresztül jusson el a főhős érzelmeihez, erre pedig a lehető leghitelesebb arcokkal akarnak ráerősíteni, hiszen a filmen először feltűnő Csonka Eszter párját a mozivásznon korábban szintén nem látható Turós György alakítja majd, aki testépítő- és fitnesz-edzőként öt világbajnokot nevelt ki.

Csuja László 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, első mozifilmje, az Inkubátor Programban készült Virágvölgy világszerte nagy siker volt a filmfesztiválokon, Karlovy Vary-ban elnyerte a zsűri különdíját, de Palicson és Pozsonyban is díjazták. Az amatőr szereplőkkel készült punkosan karcos road-movie elérhető a FILMIO kínálatában.

A SZELÍD operatőre Nagy Zágon, aki a Kilenc hónap háború-ban már dolgozott együtt Csujával, de Nemes testépítőnőkről szóló Szép szörny című dokumentumfilmjét is ő fényképezte. A látványtervező Nyitrai Anna, a dramaturg Jakab Juli, a casting director Zabezsinszkij Éva, a vágó Csabai Attila volt. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film producerei Muhi András és Ferenczy Gábor (Focusfox Stúdió), német koproducerei Janine JackowskiJonas Dornbach és Maren Ade (Komplizen Film).

  • Színészmesterség - színész a színpadon - - - Beszédtechnika & Színpadi mozgás & Ének & Színészmesterség - - - Michael Chekhov Acting Technique®

    2024. 02. 17., 09:00:00 — 2024. 03. 03., 21:30:00
    színházművészet
    Az intenzív kurzus elvégzése során egy-egy monológon keresztül teremtheti meg mindenki karaktere egyedi atmoszféráját. A folyamat a képzelet és a mozgás tudatos alkalmazására épül, amely az élet bármely más területén is alkalmazható eszközzé válik (nem csak színpadi körülmények között).
  • ÚRISTEN, ZENE IS LESZ! - KOVÁCS MARCI ÉS A SZAKÉRTŐK KONCERTJE

    2024. 01. 13., 19:00:00 — 2024. 01. 13., 22:00:00
    színházművészet
    Megannyi Mohácsi-előadás + 13 muzsikus + 78 színész + 1000 néző = 1 Kovács Marci & a Szakértők - koncert a Vígszínházban.
  • Danubia 30

    2023. 12. 30., 19:30:00 — 2023. 12. 30., 22:30:00
    zeneművészet
    Harminc évnyi zenei utazás, ünnep, összefoglalás és egyben programismertetés a következő harminc évre - ez a Danubia Zenekar születésnapi koncertje.
  • Bágyi Balázs New Quartet koncert Balatonfüreden

    2023. 12. 21., 19:00:00 — 2023. 12. 21., 22:00:00
    zeneművészet
    A koncerten az együttes "Decade" című lemezanyaga hangzik el
  • Kripta - monológszínház műhelybemutató

    2023. 12. 19., 19:30:00 — 2023. 12. 19., 20:15:00
    színházművészet
    Mi lenne, ha csak 3 percre is, de visszatérhetnénk, hogy elmondjunk mindent, ami fontos volt - a halálunk előtt?! - Edgar Lee Masters: A Spoon River-i holtak c. műve alapján