A szórvány erkölcse – Beszélgetés Margittai Gáborral
2021. 03. 05.
Magyarország
Emberi sorsok alkotta periferikus, láthatatlan tájakat mutat be immár több évtizede Margittai Gábor és felesége. Az Isonzónál elhunyt magyar katonák nyomait kutatva vagy a kifosztott erdélyi „belső főnemesek” hányattatásait feltárva is egy a céljuk: bizonyítani, hogy vert helyzetből is van kiút.
Legújabb könyvének címe Láthatatlan kastély. Hogy esett erre a címre a választás?
A kétezres évek elején volt egy Láthatatlan városok című riportsorozatom, ezzel debütáltam a Magyar Nemzetben. Kifejezetten a magyar történelem és földrajz elfeledett vidékeit, időrétegeit kutattam. Máramarosszigeten a helyi zsidóság maroknyi túlélőjével készítettem az első ilyen anyagomat: ezek az erőteljesen magyar tudatú zsidó emberek alig harmincan maradtak, jóllehet még a két világháború között is jelentősen hozzájárultak a magyar kultúra fenntartásához ezen a végvidéken. Elképesztő tájakra vetődtünk el, a többes számot azért mondom, mert ezek mindig kétszemélyes expedíciók voltak a feleségemmel, Major Anitával. Autóstoppal, a lehető legklasszikusabb módszerekkel utazva eljutottunk olyan helyekre is, ahová a fősodor kutatói ritkán vagy egyáltalán nem. A Láthatatlan városok sorozat egyfajta gátszakadást ért el: az olvasói visszajelzések azt mutatták, hogy jelentős az igény ezeknek a központoktól távol szakadt, elfeledett térségeknek az újrafeltérképezésére. A láthatatlan városok a történelmi rétegeket, de még inkább az emberek történeteit jelentették a fizikai városok mögött. A Kárpát-medencében különösen igaz, hogy egy városnak több történelme is van, főleg ott, ahol több történeti konfliktusokkal terhelt népcsoport él együtt. A Láthatatlan kastély tulajdonképpen ennek a folyamnak a folytatása, illetve a Tiltott kastély című könyvnek a következő része, középpontjában Wass Albert, illetve Kemény János családjával. A Wassok után gyakorlatilag egyetlen kisebb kastélyszerű kúria maradt hátra Cegén. Az író vasasszentgothárdi kastélyát a szó szoros értelmében kőről kőre tüntették el 1945-ben, így az már fizikailag is láthatatlan, nem csak emlékezetpolitikai értelemben.
Tovább