A zene három természete – készülő könyvem első fejezete olvasható a honlapomon
2022. 11. 18.
A zene három természete címmel könyv írásába kezdtem, melyben a középkor első harmadában még magától értetődően elfogadott trichotóm gondolkodást vetítem ki a teljes zenetörténetre és bizonyítom, hogy a zene trichotóm szemlélete indokolt és minden korban működőképes.
Az első fejezet, a kérdés antropológiai alapvetése a blogban olvasható: http://sandor-laszlo.hu/uj-cikkem-a-blogban/
A madár legszebb hangja az éneke; az ember legszebb hangja ugyancsak az éneke. Ahogy a beszéd is, az ének is kommunikáció és mint ilyen, az ember legmagasabb hőfokon izzó kommunikációja, az egyes ember benső világát a leghűségesebben kifejező, de egyszersmind az egyéni lét határain a lehető legmesszebbre túlmutatni képes közlési mód. Miközben a nyugati kultúra többszólamú énekmódjai a maguk semmilyen más kultúráéra nem hasonlító egyediségükben már-már csodaszámba mennek, addig a legnagyobb mértékben igaz az is, hogy az emberi ének és különösen a földrajzi helytől és korszaktól függetlenül mindenütt és mindenkor jelen lévő rituális ének az emberi kommunikáció lehető legtermészetesebb módja. Természetes, mégis csoda. Az ember előbb tud énekelni, mint beszélni, a pici gyermek az énekében old fel minden feszültséget, dolgoz fel minden új tudásanyagot, mellyel nyíló értelme folyton-folyvást találkozik és – nem utolsósorban – az énekével kísért játékai során ismeri meg önmagát. Amikor az 1950-es években valamikor Pierre Boulez kimondja, hogy a zene létmód, nem termék, produktum, kivetítés, hanem az emberi létezés egyik módja, akkor itt nem az a kérdés, hogy Bouleznek igaza van-e, hanem, hogy ezt a majdhogynem antropológiai közhelyet miért kell kimondani (tudjuk jól, hogy ki kellett mondani és azt is tudjuk, hogy ez a kijelentés még ma is sokakat meglep; ennek okát firtatni azonban nem a jelen tanulmány feladata).