Artpiknik Cereden
Több mint negyed évszázada működik a Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep, ahol évente más-más tematika szerint zajlik a közös alkotómunka, az alapgondolat mégis mindig ugyanaz: Cered. A település, annak hagyományai, használati tárgyai, és a falut körülvevő táj gazdag lehetőséget és ösztönzést kínál az alkotómunkára, amely a helyben lakó falusi emberek és különféle európai nagyvárosokból érkező képzőművészek közötti találkozásra, beszélgetésekre és egymás megismerésére épül.
A művésztelep 2021. augusztus 14-én ismét megnyitotta kapuit a friss ötletekre és alkotásokra. Az eseményre és a hozzá kapcsolódó fesztiválra meghívták a többi művészeti ág képviselőjét is: zenészeket, színészeket, irodalmárokat, hogy együtt ünnepeljék a művészet pozitív erejét, még több helyszínen, még több programmal és baráttal, mint eddig.
Cered csendes kis palóc faluja minden évben a kortárs művészet otthona egy kis időre. Különböző Művésztelepek költöznek be a klasszikus parasztházakba, hogy saját kifejezésmódjukkal örökítsék meg azt, amit a falu ad. Az ArtPiknik ennek az alkotási folyamatnak a lezárása, mely során találkozni lehet az alkotókkal és a kortárs szakértőivel. A látogatók idén is betekintést nyerhettek a különleges atmoszférájú környezetbe, amelynek a természet közelsége legalább annyira fontos része, mint az autentikus falusi kocsmában mért sör, a tárlatvezetés és a művészettel való összekapcsolódás.
Az ide év témája a HangÁr volt, a művészeket egy ceredi hangfelvétel inspirálta munkájuk során (az egyedi kompozíciót itt lehet meghallgatni: cutt.ly/OnhorLV)
A programsorozat részeként megszervezett hat különböző szimpóziumra több mit 40 résztvevő érkezett 8 országból, hogy Cereden alkothasson. A művésztelep Rönkszínháza a Jazzpresszó Quartetet fogadta, bemutatták Kun Cecília Kollázs című verseskötetét, valamint az Art Colony Cered III című albumot Fürjesi Csaba, a kolónia alapítója és Nátyi Róbert művészettörténész tolmácsolásában. A párhuzamos programok között a Szobrászház, a médiainstallációknak otthont adó Romház, valamint a művésztelep kertjének különböző workshopjai és tárlatvezetései is helyet kaptak. A programok közül elsőre "elterelő hadműveletnek" tűnhetett az Erdőfürdő Workshop, ám a környék közösségi megújulásának az itt bemutatott ötletek is fontos részét képezik. A rendezvény házigazdája Kenyeres András szakíró volt.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus