CIGÁNYKERÉK BUDAPESTEN

2023. 06. 08., 14:00:00 — 2023. 06. 08., 14:00:00
színházművészet
Budapest
A JÁSZPACEKOK ELŐADÁSA AZ RS9-SZÍNHÁZBAN

Színkörünk közel három éve működik az MMA/MMKI ösztöndíjas programjának támogatásával. Tagjai a jászkiséri Tanodában toborzott, az immár 14-15 éves, hátrányos helyzetű roma gyerekek, akikkel több, kisebb színpadi alkotás után (HEGEDŰ A HÁZTETŐN, A FÉNYKARD kisfilm, TIBI KEZE, A FAOSZLOP) megalkottuk azt a program szerint vállalt egyfelvonásos előadásunkat (CIGÁNYKERÉK), melynek célja a jászsági általános iskolás roma gyerekek, a pályaválasztás előtt álló fiatalok felvilágosítása, útmutatása (és persze szórakoztatása).

A Cigánykerék bemutatója április 14-én volt Jászkiséren, s azóta több jászsági településen műsorra tűztük, ám a legnagyobb izgalommal mégis a budapesti előadást várják a gyerekek, ami

2023 Június 8-án lesz az RS9 Színházban, 14 órai kezdettel!

A DARABRÓL

A CIGÁNYKERÉK három részből áll. Az első az IBI NÉNI ÉRKEZÉSE, ami a fikciót és a valóságot ötvözi. A gyerekek itt ugyanis saját magukat adják, a Jászsági cigány színkört, akik a júniusban bemutatott Faoszlop egyik előadására készülnek a helyi művházban. Az izgalom a tetőfokán, hiszen a neves roma írónőt, Dankó Ibit várják, aki meg szeretné tekinteni alkotásukat. A díszletezés, a kellékek bekészítése komikus helyzeteket szül, éppúgy, mint az Ibi néni érkezésére írt köszöntő beszéd, ami tele van helyesírási hibával... Szóval, az első rész elejét egyféle pörgős, reál szituációkkal teli komédiának szántunk. Majd, miután megérkezik az írónő, egy kissé visszábbesik a lendület, és szép lassan Ibi darabjára terelődik a figyelem, amit nekik, a színkörösöknek írt saját regényéből, és közkívánatra máris tartanak belőle egy olvasópróbát.

A darab címe: KÁNTYI CSILLAGAI! Hat roma srácról szól, akik egy szegény, nyomorral teli cigánytelepen, Kántyiban nevelkedtek, miközben jobb életről álmodoztak. Felkerestek hát egy javasasszonyt, aki azt jósolta nekik, hogy egy napon, amikor a "remény csillagkép" öt csillaga közé izzó üstökös, azaz vándorcsillag érkezik, Szűz Mária az égben kitárja tarisznyáját, és aranyesőt hullat rájuk! Ők természetesen hittek e jóslatnak, és reményteli lélekkel bámulták az eget napra nap, majd évről évre, de csak nem jött az a vándorcsillag... Aztán, miután elvégezték az általános iskolát, Ibi egy tanulmányi ösztöndíj kapcsán a fővárosba költözött nagynénjéhez, és egy jó ideig vissza se nézett Kántyiba. Csak tíz év múlva, egy karácsony este látogatott haza újra, hogy találkozzon régi barátaival, Gizivel, Rominával, Pityuval, Renátóval, és Öcsivel. Ám szomorúan látja, hogy régi cimborái belesüppedtek abba a semmibe, amiből egykor ki akartak szakadni...

Az írónőt Facskó Marica színésznő alakítja, aki tyúkanyóként terelgeti, segíti gyerekeinket a színpadon. Aztán, az olvasópróba után a darabban láttatott problémákról (narkó, lopás, stb…) beszélget a közönséggel, közben a színkörösök beállnak a harmadik rész, a FAOSZLOP kezdéséhez.

A darab Farkas Krisztián műve alapján készült. Egy szemüveges fiúról, Antonióról szól, akinek van egy álma, Kung-fu bajnok szeretne lenni! A szüleinek is volt egykor álmuk, s a darab eleje azt meséli el, tizenöt évvel ezelőtt miként mondtak le róla. -Szerintem, nem voltak elég kitartóak!- mondja Antónió egy osztályfőnöki órán.  -Én meg fogom valósítani azt!- Tette hozzá, mire az osztály kineveti, s a tanárnő is szkepticizmussal fogadja a fiú Kung-fu terveit. Eleinte szülei sem hisznek benne, ennek ellenére beíratják edzésekre, ahol az edző boxzsáknak használja őt, kedvenc tanítványa, Márk gyakorló zsákjának. Antónió ezért megharagszik, rettentő energiák gyülemlenek fel benne, és hazafele tartva nemes egyszerűséggel ketté rúg egy faoszlopot! És ez a faoszlop motiválja majd a folytatásban...

TÓTH TAMÁS (író, zeneszerző, az MMA/MMKI ösztöndíjasa)

  • Színészmesterség - színész a színpadon - - - Beszédtechnika & Színpadi mozgás & Ének & Színészmesterség - - - Michael Chekhov Acting Technique®

    2024. 02. 17., 09:00:00 — 2024. 03. 03., 21:30:00
    színházművészet
    Az intenzív kurzus elvégzése során egy-egy monológon keresztül teremtheti meg mindenki karaktere egyedi atmoszféráját. A folyamat a képzelet és a mozgás tudatos alkalmazására épül, amely az élet bármely más területén is alkalmazható eszközzé válik (nem csak színpadi körülmények között).
  • ÚRISTEN, ZENE IS LESZ! - KOVÁCS MARCI ÉS A SZAKÉRTŐK KONCERTJE

    2024. 01. 13., 19:00:00 — 2024. 01. 13., 22:00:00
    színházművészet
    Megannyi Mohácsi-előadás + 13 muzsikus + 78 színész + 1000 néző = 1 Kovács Marci & a Szakértők - koncert a Vígszínházban.
  • Danubia 30

    2023. 12. 30., 19:30:00 — 2023. 12. 30., 22:30:00
    zeneművészet
    Harminc évnyi zenei utazás, ünnep, összefoglalás és egyben programismertetés a következő harminc évre - ez a Danubia Zenekar születésnapi koncertje.
  • Bágyi Balázs New Quartet koncert Balatonfüreden

    2023. 12. 21., 19:00:00 — 2023. 12. 21., 22:00:00
    zeneművészet
    A koncerten az együttes "Decade" című lemezanyaga hangzik el
  • Kripta - monológszínház műhelybemutató

    2023. 12. 19., 19:30:00 — 2023. 12. 19., 20:15:00
    színházművészet
    Mi lenne, ha csak 3 percre is, de visszatérhetnénk, hogy elmondjunk mindent, ami fontos volt - a halálunk előtt?! - Edgar Lee Masters: A Spoon River-i holtak c. műve alapján