Czikora István László, az MMA ösztöndíjasa MMA-nap a győri táncfesztiválon

2019. 09. 26.
művészetelmélet színházművészet zeneművészet
Győr,Győri Balett Stúdió
A művészet és az oktatás kapcsolatát elemezte előadásában Czikora István László és Kozma Gábor Viktor. Előbbi „Szavakon túl – Állami gondozott gyermekek fejlesztése, integrálása, művészeti fejlődése a zene, a színészi és mozgásos helyzetgyakorlatok által" összefoglaló címmel mutatta be e témakört.

MMA-nap a győri táncfesztiválon

2019-ben már tizenötödik alkalommal rendezte meg a Győri Balett a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét: a Magyar Tánc­fesztivált. Magyarország professzionális társulatai a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán, az alternatív, kísérletező előadások pedig a stúdió­színpadként szolgáló Kisfaludy teremben mutatkozhattak meg. A Magyar Művészeti Akadémia az idei évben is támogatója volt az egyhetes rendezvénynek, ahol az immár hagyományosan megrendezésre kerülő MMA-nap keretében a szépszámú érdeklődő szakmai programokon vehetett részt.

A Győri Balett új stúdiójában június 21-én Kiss János, a Győri Balett igazgatója, az MMA levelező tagja köszöntőjét követően előbb „A balerina imázs változása napjainkig" címmel Major Rita tánctörténész előadását hallgathatta meg a megjelent szakmai és civil közönség. Majd két különleges összeállítást mutattak be „Prezentációk a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasainak munkából" címmel.
2018 szeptemberétől mintegy száz művész kapott támogatást a Magyar Művészeti Akadémiától ösztöndíjprogram keretében. A pályázatra több mint 1500-an jelentkeztek, a pályázók köréből választották ki a száz idei ösztöndíjast. Közülük hívtak meg a táncfesztivál szervezői két művészt, egy operaénekest és egy színészt, hogy a szakmai programsorozat keretében bemutassák prezentációikat.
A művészet és az oktatás kapcsolatát elemezte előadásában Czikora István László és Kozma Gábor Viktor. Előbbi „Szavakon túl – Állami gondozott gyermekek fejlesztése, integrálása, művészeti fejlődése a zene, a színészi és mozgásos helyzetgyakorlatok által" összefoglaló címmel mutatta be e témakört. A fiatal operaénekes saját élettörténetén keresztül elemezte a hátrányos helyzetű kisgyermekek részére biztosított zenei képzés lehetőségeit.Czikora István László Szavakon túl című előadását hallhattuk. A fiatal operaéne-maga is állami gondozottként nőtt fel- keresztül mutatta be a hátrányos helyzetű kisgyermekek részére biztosított zenei képzés lehetőségeit. A sokszor szívszorító, képekkel illusztrált előadása is osztatlan sikert aratott.
A másik MMA-ösztöndíjas pedig „Színésztréningek magyar nyelvű kutatása, oktatása és alkotói felhasználása" elnevezésű előadásával örvendeztette meg a szépszámú, a prezentációkhoz kapcsolódó gyakorlatokba és feladatokba aktívan bekapcsolódó érdeklődőt.
Kozma Gábor Viktor külföldi kurzusokon elsajátított tudásanyagból gyakorlatsort állított össze, amely a különböző tréningtechnikák elemeit felhasználva a magyar nyelvű színészek számára kínál gyakorlati útmutatót, ezt ismertette a nap vendégeivel.

Forrás: ittvagyokamagyartancfesztivalon.blog.hu / Szalay Tamás / kisalföld.hu

JUNE 26, 2019  |  KISS JÁNOS ,  MMA-ÖSZTÖNDÍJASOK ,  MAGYAR TÁNCFESZTIVÁL

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus