Disznóvágás a Tanyavilágban
Nagy a hideg, korán van még. Disznóvágáshoz készülődik a Kiss család Nyársapát közli tanyájukon. Disznó van, áram nincs, így hűtő sincs. A nagy hidegben így nem lesz baja a húsnak. A nagy hidegben viszont egyelőre víz sincs. Befagyott a kút. Meleg vízzel próbálják kioldani, sokáig sikertelenül. A pörzsölő már melegszik, rutinos a csapat. Ezen a héten itt van disznóvágás, jövőre majd amott. A disznók változnak, a kések ugyanazok. Amit feldolgoznak, az majd a lány hüitőjébe kerül, most költöznek be a faluba. Naponta háromnegyed óra az út az óvodába. Földút. Néha könnyen megy rajta a bicikli, de ha elmegy egy traktor, akkor a kicsi már nem bírja. Így is majd megfagy hazafele. Bele belesétál az útba, hosszú ez még neki, pedig már nagycsoportos.
Kicsim, Lusti már halott, Ő már nincs többé - mondják a legkisebbnek. A böllér már a gerincet szedi ki, az orja, abból leves lesz hamar. Hamar felnőnek a gyerekek a tanyavilágban. Gyere, egyél a füléből, olyan mint a rágó. A két kismalac már ott röfög egy óllal beljebb, ők majd jövőre jönnek. Ilyenkor összejön a család, sok segítségre van szükség, elkél a segítő kéz.
Engem innen csak a halottaskocsi visz el - mondja Kati néni. Ezt mindig el szokta mondani. Havonta csak egyszer megy be a faluba, csak ha nagyon szükséges. Jobb szeret itt kint. Itt nyugalom van.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus