Elindult a Versénekmondó.hu honlap!
Sokan és sokféle módon valljuk hivatásunknak a versek és a szövegek által meghívott dallamok közvetítését. És pont ez a sokszínűség az egyik oka annak, hogy nehezen definiálható a verséneklő és az énekmondó stílus. Mindannyian hallottunk megénekelt Weöres Sándor vagy Nagy László költeményt, iskolában tanultuk Tinódi Lantos Sebestyén Eger vár viadaljáról való énekét, de mennyire ismerjük a mai, kortárs közvetítőket, a mai kor históriásait, a versekben rejlő dallamok megkeresőit?
A Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasaként azt a feladatot vállaltam, hogy verséneklőként feltérképezem, s lefényképezem az énekmondók és verséneklők nagy családjának egy részét az elmúlt 60 évre visszamenően. A most induló honlapon folyamatosan fogom közzétenni az elkészült beszélgetések kivonatait, illetve néhányat az elkészült fényképekből.
Szeretném, ha megvalósulna Kátai Zoltán álma, amit a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával fogalmazott meg: legyen egy helye az énekmondásnak és a verséneknek.
Barátaimmal, pályatársakkal, egykori tanáraimmal beszélgetek arról, hogyan, mikor, miért választották ezt a pályát.
Ahogy József Attila fogalmaz:
"[..] legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek."
Nagyon örülnék, ha ez a fórum egy jó eszközévé válhatna annak, hogy megismerjük egymást, énekmondók, verséneklők, és mások is megismerjék azt, amit csinálunk.
Török Máté
verséneklő, a Misztrál együttes egyik alapító tagja
versenekmondo.hu - versénekmondó.hu
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus