Élő láng – A japán szellemiség tükröződése Néma Júlia kerámiaművészetében
Nézőink több, szakterületén kiemelkedő honfitársunkról megtudhatták már, minként befolyásolta annak pályáját, szemléletmódját a japán kultúrával való találkozás. Legújabb videónkban Néma Júlia DLA, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész mesél a japán szellemiséghez és kultúrához fűződő kapcsolatáról. Amikor 2005-ben először látogatott Japánba, még nem is sejtette, hogy olyan mélyreható élményben lesz része, ami alapvetően befolyásolja majd a művészetről, illetve a kerámiaművészetről való gondolkodását. Megtapasztalta az alkotó aktív részvételét a készítés teljes folyamatában, az elemek közvetlenségét és az anyag átlényegülésének erejét, mely nem csupán művészi gondolkodását élesztette újjá, de neki is új lendületet adott neki. Kutatásai, valamint egyéni tapasztalatai nem csak doktori disszertációjában, de 2013-ban megjelent „Magas hőfokon: Közelítések a fatüzes kerámiához” című könyvében is manifesztálódtak. Stúdiója az első és egyetlen magán kerámiaműhely Magyarországon, amely magas hőfokú fatüzelésű kemencét alkalmaz gasztronómiai igényű étkészletek, teakerámiák, építészeti munkák és művészeti alkotások professzionális készítéséhez. Bemutatott munkáin megcsodálható azon folyamat eredménye, mely során a mázatlan edény olyan lenyomatokban gazdag médiummá lesz, mely saját testén rögzíti a lángok játékából való születését. Tartson velünk, és ismerje meg az élő lángot Néma Júlia művészetében!
Japán Alapítvány Budapesti Iroda
Facebook videópremier linkje: https://www.facebook.
Youtube: https://www.youtube.com/
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus