Előadás az ENOJP nemzetközi konferenciáján
A 2014-ben alapított European Network of Japanese Philosophy (ENOJP) idén is megtartotta éves nemzetközi konferenciáját, ezúttal az írországi University College Cork campusán. A több mint százötven éves intézményben gyűltek össze a világ minden tájáról a japán filozófia területén dolgozó neves kutatók, hogy megosszák egymással eredményeiket, és beszámoljanak jelenleg futó projektjeikről. A kutatói hálózat tagjaként Cseh Dávid ötödik alkalommal vett részt ENOJP konferencián, ahol 2023. szeptember 8-án a Kokadzsi 小鍛冶 című nó-drámát és a benne felvázolt mester-tanítvány viszonyt elemezte.
Ez volt a harmadik hasonló műelemzés, amellyel idén konferencián szerepelt. Legutóbb a Jóró 養老 című nó-drámát elemezte a European Society for Aesthetics (ESA) éves nemzetközi konferenciáján a budapesti Magyar Zene Házában, előtte pedig az Okina 翁 című nó-drámával foglalkozott az első alkalommal megrendezett Eötvözet SZITU konferencián a Szegedi Tudományegyetemen, az Eötvös Loránd Kollégiumban.
-
2024. 02. 17., 09:00:00 — 2024. 03. 03., 21:30:00színházművészetAz intenzív kurzus elvégzése során egy-egy monológon keresztül teremtheti meg mindenki karaktere egyedi atmoszféráját. A folyamat a képzelet és a mozgás tudatos alkalmazására épül, amely az élet bármely más területén is alkalmazható eszközzé válik (nem csak színpadi körülmények között).
-
ÚRISTEN, ZENE IS LESZ! - KOVÁCS MARCI ÉS A SZAKÉRTŐK KONCERTJE
2024. 01. 13., 19:00:00 — 2024. 01. 13., 22:00:00színházművészetMegannyi Mohácsi-előadás + 13 muzsikus + 78 színész + 1000 néző = 1 Kovács Marci & a Szakértők - koncert a Vígszínházban. -
Danubia 30
2023. 12. 30., 19:30:00 — 2023. 12. 30., 22:30:00zeneművészetHarminc évnyi zenei utazás, ünnep, összefoglalás és egyben programismertetés a következő harminc évre - ez a Danubia Zenekar születésnapi koncertje. -
Bágyi Balázs New Quartet koncert Balatonfüreden
2023. 12. 21., 19:00:00 — 2023. 12. 21., 22:00:00zeneművészetA koncerten az együttes "Decade" című lemezanyaga hangzik el -
Kripta - monológszínház műhelybemutató
2023. 12. 19., 19:30:00 — 2023. 12. 19., 20:15:00színházművészetMi lenne, ha csak 3 percre is, de visszatérhetnénk, hogy elmondjunk mindent, ami fontos volt - a halálunk előtt?! - Edgar Lee Masters: A Spoon River-i holtak c. műve alapján