Legfontosabb kérdéseim:

Miként inspirálhatja a múlandó világ rendjéhez kötött tevékenységet (szobrászatot) egy lényegében nem ebből a léttérből érkező impulzus?

Miként alakulhat a műalkotás az Isteni élet erejéből és annak törvényszerűségei által?

Miként lehet szobrászként elérni, hogy egyre kevesebbet avatkozzak be a valóságba, s inkább teret engedjek a dolgoknak, hogy azok megmutathassák magukat?

Kutatásaim során meggyőződésemmé vált, hogy "az ember alkotótevékenységének az Isten hatalmába kell esnie"(Varga Zsuzsa 1992: Kenyér, víz. Új művészet 92/6.Új művészet 61.o.). Érzéki motiváltság helyett valamiképp pneumatikus vezérlésűvé kell válnia. Vallom, hogy a szobrász nem tagadhatja meg a kőszobrászat teleologikus, ontologikus, mintaképi eredeztetését. A szobrásznak fel kell ismernie, hogy a kő fokozatosan közli önmagát, a teljességet. Van itt egy történés, mely jóindulatú eréllyel el akar válni az emberi művészi hatáskörtől. Egy önálló alkotóerő, mely mégis szeret az ember keze alatt megnyilvánulni. Azaz van az illetékességemnek egy érzékeny határa, amelyet nem léphetek át. A közönségestől itt válik el a szent. A szellem nem tűri a mechanikus eljárásokat. Az életnek és halálnak egyszerre, együtt kell megjelennie a műben. A szobrász csak így értelmezheti önmagát, helyét, helyzetét.

Első négy hónap: Malomprogram

Nagyméretű kopott malomkövekből és bazalt, andezit oszlopokból készítettem szobrokat, oly módon, hogy a lehető legkevésbé avatkozzak be.Három szobor készült hasonló méretű öreg malomkövekből és bazalt oszlopokból, valamint nagyméretű kavicsokból.