Évadforduló, karantén, Trianon
A Nemzeti Magazin online is olvasható idekattintva
Ízelítő a tartalomból
Évadforduló 20/21
„A karantén idején sok mindenben hiányt szenvedtünk, és ez a lelki kiéhezettség nagy vállalkozásokra indít bennünket” – Vidnyánszky Attila az előző és a következő évadról, és mindarról, ami a kettő között a színházak kényszerű leállása idején történt.
UTOLSÓ INTERJÚ CSURKA LÁSZLÓVAL
Figyelni a költők szavára
„Leginkább a verseknek köszönhetem, hogy megerősödött bennem az érzés: jó magyarnak lenni. Mindebből persze az is következik, hogy számomra a színészet a legszebb hivatás. Hiszen magyarul beszélhetek másoknak is arról, ami nekem fontos, és szerintem ezzel jó ügyet szolgálok.”
KARANTÉN – 1918, 2020
Forró mezők, hideg zuhany: Barta Ágnes, Mészáros Martin
Hogyan próbál két fiatal színész – egy pár – nem belebolondulni abba, hogy hónapokig nem léphetnek színpadra? Milyen erőforrások és mellékhatások kísérték a karanténéletet? Önkénteskedés, nagyregények, rituális filmkritika – gyorsjelentés a bezártság napjairól.
Színház a „spanyol” idején
A spanyoljárványt kell bezárni, nem a színházakat – viccelődött 1918 őszén a Színházi Élet, miközben a kór már ezrével szedte áldozatait. Október 20-án végre elrendelték a hatóságok a színházak, mozik, orfeumok bezárását. Tíz nap múlva újra kinyithattak, de korántsem a közegészségügyi helyzet javulása miatt. Közbeszólt a politika és az üzlet. A történelmi Magyarország végóráiban „a tömegek elvezetése és szórakoztatása” volt a cél.
A SZÍNHÁZ ÉS TRIANON
A történelem színpadán
Retorika, politika, művészet. Apponyi Albert legendás trianoni beszéde Ablonczy Bálint történész és a szónoklatot a Tizenhárom almafa előadásában elmondó színművész, Rátóti Zoltán nézőpontjából.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus