Farkas Wellmann Éva versei a Magyar Naplóban

2019. 02. 07.
irodalom
Budapest
Ezek a versek jelzik az új tematikai irányokat, illetve ízelítőt adnak a készülő versanyag formai jellemzőiből is.

Farkas Wellmann Éva

Ő mozdítja

Még nem tudod, gyümölcs-e, prés-e,
vés-e rajtad vagy késnyomot hagy
egy fájdalom nehézkedése,
mint szervet őrző, rég halott agy,

 

melynek mindegy már része, rése,
egy lesz a csenddel, lehelettel
az érvelés vagy ér verése,
amit a ritmus heve vett el,

 

kibontja a hajad, ruhádat,
téblábol ott, tűnődve szájtát,
aztán a lusta lesre támad,

 

alkalmatlan térfélre áll át,
és ő mozdítja helyre lábad,
hogy majd a testre húzza zsákját.

                                                 

amőba

mozdul a szempár, bírna-e húszig, 
száraz a felszín éle-homálya,
számos amőba hömpölyög, úszik,
színtelen arcát fényre dobálja,
nézi a semmit, nézi a semmi,
fárad a gond és fárad a partja,
ebből a pontból bárhova menni,
sátor a fáját venni akarja, 
romlik a rend is, minden alakzat,
foszlik a háttér, mint puha koszfolt,
hallgat az orvos, hallgat a magzat –
elfeledődik mind, ami rossz volt


A versek a Magyar Napló 2019 februári számában jelentek meg.
 

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus