Felhívás az Énekelt Versek XXVI. Zentai Fesztiválján való részvételre
A szervezők ezúttal is bemutatkozási lehetőséget kínálnak mindazoknak a szólistáknak és együtteseknek, akik, illetve amelyek énekelt verseket adnak elő saját megzenésítésükben. A versenyen való részvétel feltétele, hogy a benevezők műsorán három megzenésített vers szerepeljen:
– ezek közül az egyik Bíró Tímea Virrasztás vagy Halászat című költeménye legyen,
– kettő versenyszám pedig szabadon választott vers, de a versenyzők figyelmébe ajánljuk a fent említett két költeményt.
A versenyt 2022. május 13-án, 16 órától a zentai Művelődési Házban a műfaj legkiválóbb képviselőiből álló zsűri előtt rendezünk meg.
A fesztivál a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű regionális rendezvénye.
A verseny fődíjai: 1. díj: 25 000 dinár; 2. díj: 20 000 dinár; 3. díj: 15 000 dinár. Az első díjazott fellépési lehetőséget kap a fesztivál gálaműsorán, amelynek díszvendége a Kaláka zenekar és Mikó István színművész.
A zsűri tagjai: Radványi Balázs énekes-zenész, a Kaláka együttes tagja, a zsűri elnöke (Budapest), Verebes Ernő zeneszerző, költő (Zenta–Budapest), Török Máté verséneklő, a Misztrál együttes tagja (Budapest) és Bíró Tímea költő, újságíró (Palics).
Jelentkezni: 2022. április 10-éig lehet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapján (www.vmmi.org, Felhívások menüpont), ahol a felhívás, a versszöveg is megtalálható.
Jelentkezési lap itt tölthető ki: https://forms.gle/zX9mp7K8uA6ndkGV9
Minden versenyzőről várunk egy jó minőségű fényképet is!
A versenyzők számára szállást és étkezést biztosítanak a szervezők. A versenyt rögzítjük, és a hangfelvételeket a későbbiekben a televízió sugározza, illetve elérhetővé tesszük az így ké-szült videókat.
Bővebb információ Baráth Hajnal Annánál (hajnal.anna84@gmail.com) kapható.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus