„Ha feltámadnak mind az álmok,/ Ha fölkeresnek mind az árnyak –"

2019. 11. 14., 11:00:00 — 2019. 11. 14., 20:21:00
irodalom
Balatonfüred, Városi Helytörténeti Gyűjtemény (Balatonfüred, Blaha Lujza u. 3.)
Egy életmű utóéletének első száz éve: tudományos és emlékkonferencia a Tempevölgy folyóirat szervezésében Ady Endre halálának századik évfordulójára

A kétezres évek elején Ady Endre költészete – összehasonlítva más, modern magyar kötői életművekkel – a könnyen közvetíthető, jól „tanítható”, tanárok és diákok által egyaránt „kedvelt” költői életművek közé számított. Ady líráját nemcsak a gimnazisták, de a még lírát olvasó közönség is sokáig olvasta. Életműve mindaddig, amíg a líraolvasás nem szorult ki teljesen a szélesebb közönség olvasási gyakorlatából, a „népszerűek” közé tartozott. A versolvasás visszaesésének Ady talán a legnagyobb vesztese. Ennek számos oka közül csupán az egyik, hogy a huszadik század első felének magyar költői életművei közül József Attila, Szabó Lőrinc, Kosztolányi Dezső vagy Babits Mihály életműve sokkal „gondozottabb” volt az elmúlt évtizedekben. A folyamatos újraértelmezések ugyanis jelentékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy az egymást követő tanárgenerációk ezeket a lírai szövegeket ne csupán „irodalomtörténeti anyagként” tanulják meg olvasni. Bár az Ady-kutatásban is történtek sikeres kísérletek arra, hogy Ady líráját a modern költői nyelv későbbi fejleményeinek tükrében újraolvassák és megszólaltassák, az Ady-kép mégis nehezebben kimozdítható abból a keretezésből, amelyet Király István monumentális monográfiája a marxista irodalomtörténet jegyében dolgozott ki. Ez az Ady-kép a „szimbolista” költő koncepciója köré épült, és ez a koncepció eredményezte azt is, hogy az Ady-líra számtalan darabja a perifériára szorult, amennyiben „nem fért bele”, nem felelt meg ennek az előzetes keretezésnek. A konferencia célja, hogy tisztázza az Ady-líra romantikához és modernséghez való viszonyát; hogy megkísérelje az Ady-líra poétikai eljárásainak, korai és kései modernséggel való kapcsolatának újraértelmezését; hogy feltérképezze azokat a lehetséges kapcsolódási pontokat, amelyek Ady költészetétől a mai magyar költészetig vezethetnek el; hogy számba vegye a lírai korpusz azon darabjait, amelyek a mai, fiatalabb olvasók számára is vonzó líraolvasási tapasztalat alapjául szolgálhatnak.


Program:


November 15. (péntek)

11.00 Megnyitó

Moderál: Hansági Ágnes
11.15 Eisemann György: Vazul hangja (A lírai beszéd az Ady-olvasásban)
11.35 Herczeg Ákos: A csalás esztétikája (Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet)
11.55 Lapis József: Az Istenhez hanyatlás művészete - Ady Endre zsoltárai
12.05 Vita

Moderál: Eisemann György
15.00 Kovács Krisztina: A köztesség poétikája (Extenzitás és vizualitás az Ady-novellákban)
15.20 Szántai Márk: Az Ady-próza és az utazás poétikája
15.40 Vita

16.20 Kávészünet

Moderál: Lapis József
16.40 Pataky Adrienn: Ady a kortárs magyar lírában
17.00 Mészáros Márton: Ady-hatások KAF költészetében
17.20 Rálik Alexandra: "És égnek könyvlapok, bibliám lapjai..." - Ady-kép Baka István és KAF költészetében
17.40 Vita


November 16. (szombat)

Moderál: Mészáros Márton
9.00 Bednanics Gábor: A láthatóvá vált nyelv. Ady és “költői vízió”
9.20 Gál József: Új versek - Mit jelentett Ady az induló Nyugat számára?


9.40 Vita

10.20 Kávészünet

Moderál: Bednanics Gábor
10.40 Balogh Gergő: Átlépni a múlt határain? Az el nem jövő jövő alakzata Ady Endrénél, az 1900-as években
11.00 Pataki Viktor: Emlékezet és temporalitás Ady költészetében - 1910 után
11.20 Hansági Ágnes: „Az én bús sorsom a mátlanság”: A „ma” hiánytapasztalata Ady lírájában
11.40 Vita

  • Design Hét 2020 - Tartsd körforgásban!

    2020. 10. 01., 00:00:00 — 2020. 10. 11., 00:00:00
    építőművészet iparművészet és tervezőművészet
    A Design Hét Budapest fesztivál idén a körforgásra, a ciklikus szemléletre koncentrál, és ezzel együtt egy olyan modellre, amely elősegítheti a világ élhetővé tételét.
  • Budafoki Dohnányi Zenekar koncertje Berecz Mihállyal

    2020. 04. 30., 19:30:00 — 2020. 04. 30., 21:30:00
    zeneművészet
    Brandenburg Ádám: Prieres nocturnes Mozart: A-dúr zongoraverseny KV 488 Brahms: III. szimfónia Berecz Mihály - zongora vezényel: Vashegyi György
  • TENGRI - Szabados György - Kanalas Éva CD bemutató, Nemzeti Színház, Április 28-án 19 óra

    2020. 04. 28., 19:00:00 — 2020. 06. 01., 12:00:00
    népművészet színházművészet zeneművészet
    IMPROVIZÁCIÓK NÉPDALOKRA - TENGRI - Szabados György - Kanalas Éva CD bemutató, Nemzeti Színház, Április 28-án 19 óra Lemezbemutató koncert: Kanalas Éva - Ének, Benkő Róbert - Nagybőgő, Pozsár Máté - Zongora
  • Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Hommage a Kovács Éva rekonstrukciós előadása a Mohában

    2020. 04. 24., 19:00:00 — 2020. 04. 24., 21:00:00
    színházművészet
    A Hommage a Kovács Éva rekonstrukciós előadás E. Kovács Éva 1947-es eredeti szóló koreográfiáinak újra színpadra helyezése, melyet Pálosi István rekonstruált 2019-ben.
  • Beethoven - napok Fischer Annie tiszteletére

    2020. 04. 24., 19:00:00 — 2020. 04. 24., 20:00:00
    zeneművészet
    Beethoven: Esz-dúr szonáta op. 27, no.1 Beethoven: c-moll szonáta op. 111, no. 32 Közreműködik: Berecz Mihály zongora
  • Hajnalvárás előadás - 95 éves eredeti Dienes - Bárdos mű újra látható színpadon

    2020. 04. 08., 19:00:00 — 2020. 04. 08., 22:00:00
    színházművészet zeneművészet
    Tánctörténeti kuriózum - a Mesterek és tanítványai estén a Nemzeti Táncszínházban Pálosi István betanításában újra színpadra kerül Dienes Valéria Hajnalvárás című koreográfiájának kibővített változata.
  • Készül, vigyázz, beéneklés!

    2020. 03. 31.
    zeneművészet
    A győri kurzus első felében megismerkedhetünk a résztvevő növendékekkel.
  • Csodás pitykegombok a szolnoki Damjanich János Múzeumból

    2020. 03. 31.
    népművészet
    A szolnoki Damjanich János Múzeum gyűjteményében lévő pitykés öltözetek, menték, mellények, és azok pitykegombjai.
  • Hír / esemény :: 2020-03-02, 14:30 Koncert és játék 2020./1.

    2020. 03. 30.
    színházművészet
    Koncert és játék 2020./1. A művészeti program a 6 éves kortól 20 éves korú korosztályt érinti. Játszópartnerekként kísérték végig az előadás sorozatot.
  • Kérdőív a világjárvány kreatív ágazatra gyakorolt hatásáról

    2020. 03. 29.
    építőművészet iparművészet és tervezőművészet
    A Magyar Divat és Design Ügynökség a tervezőket és az ágazatban tevékenykedő szereplőket segítő felterjesztendő válságkezelési javaslatához várja a szakágakban tevékenykedők segítségét a helyzet minél pontosabb felméréséhez.
  • Stabat Mater dolorosa

    2020. 03. 29., 11:00:00 — 2020. 03. 29., 12:30:00
    zeneművészet
    Hangverseny nagyböjt 5. vasárnapján, magyar népi nevén Feketevasárnap
  • Hangok és Szavak

    2020. 03. 27., 19:30:00 — 2020. 03. 27., 21:00:00
    színházművészet zeneművészet
    AGWeinberger gitárművész és Takács Bence Ervin versmondó-előadóművész improvizatív előadóestje, ahol a luppolásé a főszerep.
  • Egy este két előadás!

    2020. 03. 27., 19:00:00 — 2020. 03. 27., 22:00:00
    színházművészet
    Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Hommage a Kovács Éva Mándy Ildikó Társulata - Madame Deficit
  • Könyvbemutató

    2020. 03. 27., 17:00:00 — 2020. 03. 27., 18:30:00
    irodalom
    A Szabó Magda száz éve (Orpheusz Kiadó, 2019) című kötet bemutatója
  • Székely György Színháztudományi Szabadegyetem – Doktori hallgatók tudományos-ismeretterjesztő előadássorozata Csadi Zoltán: Hegedűs Tibor – Egy elfeledett színházi polihisztor

    2020. 03. 27., 16:00:00 — 2020. 03. 27., 18:00:00
    film- és fotóművészet irodalom művészetelmélet színházművészet
    A szabadegyetemen magyarországi és határon túli magyar nyelvű doktori képzésben részt vevő, színháztudományi témákkal foglalkozó fiatal kutatók tartanak ismeretterjesztő előadásokat. A Színházi Világnap tiszteletére rendezett programon Csadi Zoltán MMA ösztöndíjas tart előadást kutatási témájáról.
  • Foglalkozása: Robinson - a Helikon Hátsó ablak rovatában Demeter Zsuzsa karanténnaplója

    2020. 03. 26.
    irodalom
    Helikont korrektúrázom, remélve, ez a lap még eljut az olvasókhoz. Két nap alatt sikerül is elolvasnom a 24 oldalt. Én vagyok minden lapszám első olvasója. Nem nagy dicsőség, tudom, de ebben a Robinson-létmódban ez is több a semminél.
  • A történetek megtalálják medrüket - Demeter Zsuzsa kritikája Kabdebó Lóránt könyvéről a márciusi Forrásban

    2020. 03. 26.
    irodalom
    Kabdebó Lóránt úgy tud az irodalomról, s azon belül – többek között és elsősorban – Szabó Lőrinc költészetéről tanulmányokat írni, hogy a lenyűgöző szakmai tudás mellett az irodalomhoz/Szabó Lőrinchez való „szegődéséről” is vall.
  • NOTES ON LIGHT - FÉNYJEGYZETEK Tóth Angelika kiállítása

    2020. 03. 25., 18:00:00 — 2020. 04. 17., 18:00:00
    képzőművészet
    Notes on Light - Fényjegyzetek Tóth Angelika önálló kiállítása az Újlipótvárosi Klub Galériában Megnyitja: Takács Bence Ervin előadóművész
  • Karantének, avagy rendhagyó "Dúdoló" Navratil Andrea vezetésével a világhálón

    2020. 03. 25.
    népművészet
    Egy nap alatt több mint kétezren megnézték Navratil Andrea által Gyümölcsoltó Boldogasszony napján indított karantének sorozat, azaz rendhagyó "Dúdoló" első felvételét
  • Olvasnivaló karantén idejére

    2020. 03. 25.
    irodalom
    Karantén idején talán többünknek gondja akad az idővel, talán egy-két órát megkönnyít, ha ingyenesen közzéteszem egyik verseskötetem.
  • Interjú Berecz Mihállyal a Hangoló magazinban

    2020. 03. 25.
    zeneművészet
    Berecz Mihályt Viant Katalin kérdezte a Budafoki Dohnányi Zenekarral tartandó közös koncert kapcsán. Április 30-án a Zeneakadémián Mozart A-dúr zongoraversenyét szólaltatja meg Vashegyi György vezényletével.
  • Tárogatóbillentyűzet tervezése

    2020. 03. 24.
    iparművészet és tervezőművészet
    Előtanulmányok
  • Fogtechnikai gyártóberendezés-család tervezése

    2020. 03. 24.
    iparművészet és tervezőművészet
    A hagyományos és modern fogtechnikai eljárások rövid ismertetése
  • Undorító kedvesség

    2020. 03. 23.
    zeneművészet
    Örök vitának számít az a kérdés, hogy manapság, az élő közvetítések idején, mennyire fontos egy énekes külseje.