Határtalan Design
Régiónk egyik legjelentősebb, másfél évtizedes múltra visszatekintő, független kiállítása és összművészeti rendezvénysorozata ezúttal 14 ország több mint 100 dizájnerének, ékszertervezőjének és képzőművészének munkáit mutatja be. Története során első alkalommal a kiállítás szűkebb válogatása Pozsonyban, majd Bécsben is látható lesz.
A közönség a dizájntárgyakon kívül tárgyszimulációkkal, kortárs ékszerekkel, a járványügyi helyzet okán virtuálisan létrejött alkotásokkal, környezettudatos és a társadalmi szerepvállalást hangsúlyozó, a műfaji határokat szabadon értelmező projektekkel és ezekről készült filmekkel, valamint a gasztronómia kulturális és kreatív összefüggéseit bemutató művekkel találkozhat. Az eseményt összművészeti és szakmai programok, kortárs tánc és zenei előadások, valamint tematikus kurátori tárlatvezetések gazdagítják.
Kurátorok: Szigeti Szilvia, Radnóti Tamás
Támogatók: Nemzetközi Visegrádi Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Summa Artium, Pro Helvetia, Osztrák Kulturális Fórum, a Holland Királyság Nagykövetsége, Lengyel Intézet, Német Nagykövetség, Cervantes Intézet
Partnerek: Cseh Centrum, Észt Intézet, Olasz Kultúrintézet, Camões Intézet, Román Kulturális Intézet, Szlovák Intézet, designaustria, Slovak Union of Visual Arts, MOME Design Intézet, LSFDA (Plzeň), VŠVU (Bratislava), ASP.WAW.
A kiállítás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, a Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum és az Unikát Összművészeti Stúdió Bt. közös programja, a Budapest Design Week programsorozat része.
Szakmai nap, tárlatvezetések időpontjai a kiállítás honlapján a "Programok" menüpont alatt.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus