Kettős átirat

2021. 04. 25.
zeneművészet
zuglói evangélikus templom, Sziágyi Dezső téri református templom
Leszkovszki Albin: Korálpartita

Leszkovszki Albin „Korálpartita” című darabja kettős átirat. Egy népének kórus-feldolgozásának orgonaátirata.

A „Krisztus feltámada Igazságunkra” kezdetű ének szövege már szerepel az 1566-ban megjelent, protestáns „Váradi énekeskönyv”-ben. Dallammal együtt, kotta formájában a „Cantus Catholici” című 1651-ben, Lőcsén kiadott, katolikus énekgyűjteményben jelent meg. A ma használatos református énekeskönyv is tartalmazza.

2013-ban született meg a belőle komponált vegyeskar két változatban (orgona- és zongorakíséretes verzió), mely változatok egyelőre előadatlanok.

Annál többször hangzott el viszont a 2015-ben írt szóló-orgona változat, amely – mint orgonamű – a „Korálpartita” címet kapta.

Két előadásról hangfelvétel is készült.

Az egyik 2019 március 31-én készült, Leszkovszki Albin szerzői estjén, Kéménczy Antal előadásában.

https://youtu.be/zfO465woOus

A másik idén, a Budai Református Gyülekezet húsvét vasárnapi online istentiszteletén, a szerző előadásában. A felvétel különlegessége, hogy a mű végén szó szerint „szétesik az orgona”.

https://youtu.be/PACYPlpXzH0

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus