Kihirdetésre került a 2021. évi MMA Művészeti Ösztöndíjprogram nyerteseinek névsora

2024. 08. 31.
MMA Kutatóintézet
Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíj pályázatának 100 új nyertesét. Idén 15-szörös túljelentkezés mellett rekordszámú, közel 1600 művész vett részt a hároméves művészeti alkotómunkát támogató pályázaton, amelyet immár negyedik alkalommal hirdettek meg.

Az MMA 2021-2024. évi Művészeti Ösztöndíjprogramjára március 22-ig lehetett jelentkezni. A 2018-ban indult projekt népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy évről-évre egyre több művészt mozgat meg. Míg 4 évvel ezelőtt több mint 1100 érvényes, addig idén már közel 1600 érvényes projekt érkezett építőművészet, film – és fotóművészet, ipar - és tervezőművészet, irodalom, képzőművészet, művészetelmélet, népművészet, színházművészet, és zeneművészet kategóriákban. Idén a legnépszerűbb művészeti ágnak a zene- és a képzőművészet bizonyult, hiszen mindkettőre közel 300 pályaművet adtak be a 18-50 év közötti szakemberek. A 100 nyertes három évre szóló, havi bruttó 200 000 forint összegű művészeti ösztöndíjra jogosult 2021 szeptemberétől, emellett a művészek a projekt lebonyolítójától, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetétől (MMA MMKI) folyamatos mentorálást, valamint publikálási és bemutatkozási lehetőséget kapnak, továbbá rendszeres szakmai találkozón vesznek részt, amelyen beszámolhatnak az addig elért eredményeikről.
A 11 tagú döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották: Vashegyi György (a bizottság elnöke), Balázs Mihály, Buglya Sándor, Haris László, Jankovics Marcell †, Kékedi László, Kucsera Tamás Gergely, Nagy Viktor, Pécsi Györgyi, Sára Ernő, Stefanovits Péter, Záborszky Kálmán – a támogatásra érdemes munkákat külső szakértőkkel együttműködésben bírálták el.
A pályázati támogatási időszak vége 2024. augusztus 31.

A 100 ösztöndíjra jogosult, valamint a tartaléklistára kerültek névsorát alább olvashatják:

  • Kihirdetésre került a 2021. évi MMA Művészeti Ösztöndíjprogram nyerteseinek névsora

    2024. 08. 31.
    Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíj pályázatának 100 új nyertesét. Idén 15-szörös túljelentkezés mellett rekordszámú, közel 1600 művész vett részt a hároméves művészeti alkotómunkát támogató pályázaton, amelyet immár negyedik alkalommal hirdettek meg.
  • Virágzó Hagyomány szakmai versenyei

    2021. 11. 27., 13:12:00 — 2021. 06. 08., 13:12:00
    népművészet
    A Bartók Táncegyüttes szakmai versenyei novemberben kerülnek megrendezésre
  • The Ceramics Bible, magyar vonatkozással

    2021. 09. 21.
    iparművészet és tervezőművészet
    A The Ceramics Bible Következő kiadása magyar keramikussal (is) az oldalain.
  • Megtartotta évadzáró társulati ülését a Weöres Sándor Színház

    2021. 09. 11., 20:00:00 — 2021. 09. 11., 22:00:00
    irodalom
    Szeptember 11-én a Püspöki Palotába jön Kovács Dániel Gábor Az ígéret földje című bemutatója Kelemen Zoltán rendezésében.
  • TALÁLKOZÁS

    2021. 09. 01., 10:00:00 — 2021. 10. 10., 19:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    TALÁLKOZÁS címmel nyílik kiállítás az 52. Eukarisztikus kongresszus tiszteletére.