Kisasszony-napi búcsú
Egyes források szerint a kápolnát az 1700-as években építették, egy pestisjárványt követően. A legenda szerint a falu plébánosa lovon ment át a járvány idején a szomszédos Nógrádsipekre misézni, amikor a lova útközben megállt és letérdelt. Csak azután volt hajlandó tovább indulni, miután a pap is letérdelt – ezt háromszor megismételte. A plébános megfogadta, hogy ha elmúlik a járvány, kápolnát építtet ide. A járvány elmúlt, a plébános pedig betartotta fogadalmát. A kápolna körüli hársfák több mint száz évesek – az 1896-os Millenium tiszteletére ültették őket.
A Kisasszony-napi búcsúban a hívek Szűz Mária születésnapját ünneplik. A menetet a Rimóci Rezesbanda és a Harmonikás “kiszenekar” kíséri. A Máriás lányok vállukon hordozzák a Mária szobrot, idősek és fiatalok közül többen is viseletben öltözve járják végig a néha poros, néha sáros utat.
Szép pillanata az érkezésnek és a távozásnak, amikor a Rimócról és a Nógrádsipekről érkező Mária “köszöntik” egymást. Ilyenkor a lányok előre-hátra tesznek pár lépést vállukon a szobrokkal, és meghajolnak.
Poros csizma, szélben játszó zászlók, trombitaszó.
***
A fotók 2021 és 2022 szeptemberében készültek.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus