Kommentár Mendelssohn: Paulus című oratóriumának Szegedi bemutatójához
2019. 08. 20.
Szeged, Rókusi templom
Vashegyi György bemutatója egyszerre tágította a historikus zene iránt rajongók látóterét és mutatott példát a magyar művészek határokon átnyúló együttműködésére.
Mendelssohn Paulus című oratóriuma szinte megkövetelte egy Vashegyi György formátumú személy tolmácsolását. Szellemi ihletettség, Bach, Händel és Mozart életművének ismerete egyaránt minimum követelmények, ahhoz, hogy karmester egyáltalán elkezdhessen a mű feldolgozásához. Másrészt rendkívül precíz kórusmunka és szólisták valamint a kórus egyensúlyának folyamatos kontrollja szükséges ahhoz, hogy a barokk-klasszicimus és a romantika határán egyensúlyozó mű hangzó arányai fel ne boruljanak. Ugyanis az egész mű ezen átmenetre van kihegyezve. Szellemiségében, cselekményében és zenéjében. A tranzícionális értéknyerés (ami átmeneti értékvesztéssel járhat) allegóriája. Saul-Pál megtérése, az ancien regime-et felváltó romantika, a bevett formák (ellenpont, szonáta-forma) újragondolása mind-mind vékony jégre (liminalitásba) vezethetik a karmestert, akinek ebben az esetben kivételesen nagy szerepe van a mű összetartásában. Szilárd koncepcióval és biztos kézzel felvértezve azonban bámulatos könnyedséggel sikerült megoldani a potenciális nehézségeket. Bach, Händel, Mozart és Weber hatása részenként és harmóniában is érezhető volt. Magam ugyanakkor wagneri hatásra nem gondolnék, hiszen a Paulus komponálásakor (1834-35) Wagner még csak 21 éves volt, legalább 7 évvel a Rienzi bemutatója (1842) előtt.