Konferencia Szabó Magda életművéről az ELTE BTK-n
Az ELTE-BTK és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság 2022. március 30-31-én Szabó Magda életművéről szervez konferenciát. A tudományos tanácskozáson ösztöndíjasunk, Kosztrabszky Réka is részt vesz, aki március 30-án, 11.10-11.35 között Kaffka Margit és Szabó Magda regényeinek (Színek és évek; Az őz) elbeszéléstechnikai sajátosságairól tart előadást.
Bár a két írónő alkotásainak párhuzamaira az elmúlt évtizedekben már többen is felhívták a figyelmet, kiemelve, hogy Kaffka Margit tekinthető Szabó Magda egyik legfontosabb irodalmi elődjének, eddig összességében inkább műveik tematikai jellegű kapcsolódási pontjaira (női sors és lélek ábrázolása, a dzsentri réteg megjelenítése stb.) helyeződött a hangsúly, míg például a regényeikben alkalmazott narrációs eljárások háttérbe szorultak, holott ezek számba vétele elengedhetetlen mind Kaffka Margit későbbi írókra gyakorolt hatásának vizsgálatához, mind pedig Szabó Magda irodalmi elődeinek meghatározásához.
Az előadás ezért a két írónő egy-egy én-elbeszélés formában íródott regényének elbeszéléstechnikai párhuzamait és eltéréseit veszi górcső alá, különös tekintettel azok tudatábrázolási módozataira, valamint időkezelésére.
A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Budapest, Múzeum körút 4/A, Kari Tanácsterem.
A konferencia programja itt elérhető.
A konferencia élőben követhető az ELTE BTK YouTube-csatornáján:
https://www.youtube.com/c/ELTEBölcsészettudomanyiKar
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus