Könyvbemutató Csíkszeredában

2018. 12. 05.
színházművészet
Csíkszereda, Magyarország Főkonzulátusa
A Csíksomlyói passió című kötet bemutatója Csíkszeredában (szerkesztette: Lukácsy György)

A Nemzeti Színház így emlékezett meg a könyvbemutatóról: Nagy érdeklődés mellett tartottuk meg Magyarország Főkonzulátusán, Csíkszeredában a Csíksomlyói passió - Egy színházi előadás zarándokútja című kötet első bemutatóját. Az esemény házigazdája Tóth László főkonzul volt, az MMA kiadásában megjelent könyvről Barta Ágnes színművész - az előadásban Mária Magdolna szerepében látható - és Lukácsy György, a könyv szerkesztője beszélt.  Szabó László a Nemzeti Színház kommunikációs tanácsadója online kapcsolta a beszélgetésbe Vidnyánszky Attila rendezőt és a szabadtéri előadásban Pilátus szerepét alakító Molnár Levente operaénekest.

Egy másik csíkszeredai születésű sztárvendég, Endes-Ábrahám Ákos is fellépett a könyvbemutatón. A 9 éves látássérült fiatalember a Nemzeti VERSeny egyik felfedezettjeként lopta be magát a szívünkbe, okos, szép versmondásával. Most a Csíksomlyói passió vándorának szerepéből, Berecz András ének- és mesemondó szövegéből modott részletet, sikert aratva.

  • Haydn: Tóbiás visszatérése

    2020. 10. 28., 19:30:00 — 2020. 10. 28., 22:00:00
    zeneművészet
    Haydn: Tóbiás visszatérése, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, Vashegyi György.
  • Mondj Te is egy verset est

    2020. 10. 20., 18:00:00 — 2020. 10. 20., 19:30:00
    színházművészet
    A Mondj Te is egy verset estünk következő, választott költője, aki személyesen is jelen lesz: Turczi István.
  • Virágzó Hagyomány szakmai versenyek

    2020. 10. 10., 10:00:00 — 2020. 10. 10., 23:31:00
    népművészet
    A Bartók Táncegyüttes Virágzó Hagyomány szakmai versenyei a Fonóban kerülnek megrendezésre
  • Construma és OTTHONDesign 2020

    2020. 10. 07., 15:35:00 — 2020. 10. 11., 17:00:00
    építőművészet iparművészet és tervezőművészet
    A szakvásárok új időpontja 2020. október 7-11.
  • Beethoven zongororaszonáták Berecz Mihály előadásában

    2020. 10. 04., 19:00:00 — 2020. 10. 04., 20:00:00
    zeneművészet
    Beethoven: Esz-dúr szonáta op. 27, no.1 Beethoven: c-moll szonáta op. 111, no. 32 Közreműködik: Berecz Mihály zongora