Közös tér. II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon 2022
A kortárs magyar iparművészet és design friss eredményeit összefoglaló első szalont öt éve, 2017-ben rendezte meg a Műcsarnok, 208 alkotó munkáinak bemutatásával. A mostani, második ilyen témájú szalonon több mint 300 főre bővítettük a kiállítók számát. A Közös tér című kiállítás Arisztotelész Kategóriák című művét hívta segítségül, hogy elmélyült sétára invitáljon a tárgyak között. Az utóbbi öt évben megvalósult művek befogadásához a kiállítás két utat is felkínál. Az egyik a konkrétan megformált anyagtól az anyag nélküli szubsztanciákig, a tervezett gondolatokig vezet, míg a másik a szigorúan vett funkcionalitástól az autonóm művészet területéig. Ezeket követve a kerámia legősibb, az emberi kultúra születésének titokzatos pillanatával egyidős művészetétől eljuthatunk a virtuális térben létrehozott kommunikációs terekig. Bár az egyes alkotói területek elkülöníthetők, térbeli kapcsolataikkal mégis egy összefüggő folyamatot mutatnak be. A különböző területek és a két gondolati ív izgalmas metszéspontokat hoznak létre, a találkozási pontokon pedig új minőségek születnek, újfajta összefüggések rajzolódnak ki.
https://www.youtube.com/watch?v=ykPbdFso5-s
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus