KÖZSZOLGÁLATISÁG-MÉDIA-KULTÚRA - Az MMA Művészetelméleti Tagozatának konferenciája
A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata konferenciája
A konferencia logikai-tartalmi rendje szerint három részre oszlik: I. Az állami felelősség és szerepvállalás együttese: a közmédia; II. Nem állami szereplők és állami szerepvállalás; III. Médiaértés és kultúra, így az alkotmányos jogi szabályozottságtól, a közszolgálatiság elvein és gyakorlatán keresztül jut el a médiaszolgáltatás, médiatartalmak gyártásának kérdéseihez, a médiafogyasztás társadalmi szokásainak vizsgálatához.
A konferencia harmadik szekciójában tartom meg A kultúra közvetítésének útjai – Egy előttünk álló példa: Sára Sándor című előadásomat. Ennek rövid összefoglalása:
Sára Sándor életművének meghatározó fejezete intézményvezetői tevékenysége. A Duna Televízió élén eltöltött hét éve (1993–2000) korszakos teljesítmény: egy olyan zavaros időszakban honosította meg a közszolgálati szemléletet, amikor az állampárti évtizedek után kitört definíciós versengés (a politikai gyakorlatban: médiaháború) közepette nehéz volt szellemi fogódzókat találni arra, mit is jelent kulturális csatornát működtetni. Hogyan gondolkozhat nemzetben és nem nézőszámban egy televízió? Milyen személyes áldozatot vállalt Sára Sándor a Duna tévé érdekében? Az előadás nem pusztán médiatörténeti visszatekintés, hanem személyes vallomás is. Sára Sándor elnöki időszaka után gyakornokként érkeztem a „nemzet televíziójába”, de szellemiségének gyümölcséből még nekem is jutott. A Duna tévé nemcsak szakmai minta számomra, hanem újságíróként ez talán bevallható: a Mészáros utcai épület „kamaszkorom legszebb nyarának” helyszíne.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus