Kritika Gervais: Hypermnestre című operájáról a lemez megjelenése kapcsán

2019. 09. 17.
zeneművészet
Egy évvel az újkori világbemutató után kijött a Glossa CD-je, amin Vashegyi György irányításával szólal meg újra Gervais: Hypermnestre című operája

Ha Lully irányából haladunk Gervais művéhez a következő kérdésekre kell választ kapnunk. Egyértelmű, hogy a Lully fiúk, Colasse nem jelent
előrelépést. Mi az új Gervais-nél ezen elődeihez képest? Illetve megugrotta-e azt a szintet amit Monteclair jelent és Rameau-nak példaként szolgált?
Rebel, Marais és Mouret hangszeres virtuozitás, zenekari eszközök ("tempête") míg Desmarets és Moreau kóruskezelés révén már több mint Lully és
epigonjai. Destouches és Campra pedig a "les gouts reunis" révén, amit különösen a provanszál Campra szorgalmazott. Ennek köszönhetjük egyrészt az
ariette szerepének növekedését, másrészt az "opéra-ballet"-t.
Három alapvető dolgot emelnék ki ennek megfelelően.
1. Sűrű dramaturgia jellemzi az operát, alig volt üresjárat. Nagyon-nagyon magas volt az "air"-ek szinvonala (meghaladta Campra de nem érte el
Charpentier szintjét). "Air" terén szerintem ugyanis még nem is a "Médée", hanem a "David et Jonathas" a mérce. Ezen utóbbihoz biblikus operához hasonlóan
az Hypermnestre is számos helyen az "air" mellett tette le a voksát "recitatif" helyett. Ráadásul alig volt *recitatif simple*. Kiemelkedő vonás, hogy a "divertissément"-ek jobban
integrálódnak a műbe. Csakúgy mint Charpentier-nél. 
2. Kiválóak voltak a kórusok (persze ez érthető, hiszen a Gervais a Chapelle Royale-ban dolgozott, és a Purcell kórus már régen felnőtt ehhez a feladathoz.
3. A kor egyik legjobb, remek hangszeres szólamokat tartalmazó "ariette"-jei hallhatók a műben. Ami döntő, hogy néhol átveszik az "air"-ek szerepét! Már nem
olasz a szövegük, már nem feltétlenül habókosok, rabszolgák és messzi földről ide vetődött kalandorok éneklik őket! Ez egyértelműen tükrözi a régens olaszos ízlését. A Carissimi-Cahrpentier vonalat.
4. A szerző egyértelműen letette a  névjegyét néhány drasztikus kromatikus fordulattal (Hasonlóan, mint Campra a Tancrède és az Idoménée valamint
Demarets a Didon esetében). Ez világosan utal szerző egyházzenei hátterére.
5. Gervais dallamalkotó készsége ugyanakkor semmiképp nem éri el Charpentier, Rebel, Marais vagy Campra invencióját. Inkább Mouret, Moreau,
Destouches és Demarets kissé sablonos invenciójára hajaz.
6. Az előadás méltó volt a műhöz. Csupán a vokális díszítéseket éreztem picit anakronisztikusank. Ezeket az "ariette"-eket szerintem már nem lehet Lully, Campra
vagy Destouches ariette-jei szerint énekelni. Nem epizódok, hanem integráltak a cselekménybe és szerepük van a dráma előmozdításában. Ennek lett
csúcspontja később Rameau és Mondonville ariette komponálása. Az újkori világbemutató mérföldkő, igazi hiánypótlás.

  • SZABADOS GYÖRGY Zongora- KANALAS ÉVA Ének , A tavaszi nap-éj egyenlőségre megjelenik a CD!

    2020. 03. 21.
    népművészet színházművészet zeneművészet
    Szabados György zongorajátéka, az improvizáció szőttes világa körül ölelte a hangom, elrepített az időtlen végtelenbe, hogy aztán ott magamra hagyjon, újból szülessen a dalom! A magyar népdal,az „árva végtelen” térben zendült,üzen a múltból a jövőbe,a pusztából a hegyekbe, hogy itt maradjon örökre!
  • MuseumDigit 2019 konferencia a Magyar Nemzeti Múzeumban

    2019. 11. 26., 08:56:00 — 2019. 11. 27., 18:00:00
    művészetelmélet
    A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja november végén rendezi meg  éves MuseumDigit konferenciáját
  • Gyöngyösi Levente A MESTER ÉS MARGARITA c. opera-musicaljének színpadi bemutatója

    2019. 11. 15., 19:00:00 — 2019. 11. 15., 22:00:00
    színházművészet zeneművészet
    Ez év november 15.-én várható az újonnan megnyílt Eiffel Műhelyházban Gyöngyösi Levente új opera-musicaljének, a Bulgakov világhírű regénye nyomán készült A Mester és Margaritának színpadi ősbemutatója.
  • Emberi improvizáció két hangra

    2019. 10. 27., 18:00:00 — 2019. 10. 27., 19:20:00
    színházművészet zeneművészet
    Adott egy zongora, és egy emberi hang. Adott, hogy ha az egyik megszólal, akkor az szellemi táncparkettre hívja a másikat. És adott, hogy a költészetünkben rejlő mély szellemhangok még érthetőbbek lesznek a zene által.
  • Kosárfonó workshop

    2019. 10. 25., 09:00:00 — 2019. 10. 25., 12:00:00
    népművészet
    Szappantartó és kínáló tálca készítő kosárfonó workshop
  • Zenesuli a fertődi Esterházy-kastélyban

    2019. 10. 24., 10:30:00 — 2019. 10. 25., 15:00:00
    zeneművészet
    Haydn, valamint Kodály és Bartók lesznek a főszereplői az interaktív koncert-előadássorozat következő állomásának, ezúttal Fertődön. A műsor ovisok és általános iskolás gyerekek számára készült: lesz zenehallgatás, zenés történetek közös muzsikálással, zenefelismeréssel és más élményekkel.
  • Emlékezzünk '56-os Hőseinkre!

    2019. 10. 22., 17:00:00 — 2019. 10. 22., 19:00:00
    irodalom színházművészet
    '56-os ünnepi megemlékezés, könyvbemutató és színházi előadás
  • Culliford-koncertek No.1

    2019. 10. 21., 19:30:00 — 2019. 10. 21., 20:30:00
    zeneművészet
    Egyedülálló koncertsorozat, melynek keretében Magyarországon először szólal meg eredeti, 18. századi csembaló.
  • DeForma kiállítás Pécsett

    2019. 10. 19., 18:00:00 — 2019. 10. 31., 18:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    Szeretettel meghívjuk minden kedves érdeklődőnket, a DeForma csoport, Zsolnay szimpóziumi vàlogatott anyagának kiállítási megnyitójára, amely október 19-én, 18:00-i kezdettel nyílik galériánkban./ esemény :: 2019-10-16, 07:44:10
  • Magyar Formatervezési Díj

    2019. 10. 16.
    iparművészet és tervezőművészet
    A Frigate székcsalád elnyerte a Magyar Formatervezési Díjat Termék kategóriában
  • Mondj Te is egy verset est

    2019. 10. 15., 19:00:00 — 2019. 10. 15., 21:30:00
    színházművészet
    Mondj Te is egy verset!, ahol a cél, hogy a választott költő, választott művét bárki elmondhassa
  • Csehov-stand up bemutató előadás

    2019. 10. 15., 19:00:00 — 2019. 10. 15., 20:00:00
    színházművészet
    Pjotr, a Moszkvában tengődő stand-up komikus és bérzongorista élete, ma esti fellépése közben, gyökeresen megváltozik. Pjotr eltér a szövegtől. Pjotr hisztériás rohamot kap. Pjotr nem tudja mi van.
  • Searching for T-Art

    2019. 10. 11., 20:00:00 — 2019. 10. 31., 20:00:00
    képzőművészet
    A T-Art Alapítvány kiállítása nyílik Searching for T-Art címen a Magyar Festészet Napja alkalmából.
  • Bartókék Bécsben - Katonadalok, 1918

    2019. 10. 11., 19:00:00 — 2019. 10. 11., 21:00:00
    népművészet zeneművészet
    A fenti titokzatos cím egy olyan műsort takar, amely a korabeli körülmények folytán nem jöhetett létre Budapesten. A koncerten elhangzanak Bartók, Kodály és Kodály Emma népzenei feldolgozásai, valamint eredeti népzene a Kárpát-medencéből.
  • Design//bor//építészet - kerekasztal-beszélgetés

    2019. 10. 10., 18:00:00 — 2019. 10. 03., 22:54:00
    építőművészet
    A Design Hét 2019 keretében október 4-13. között, Egerben is számos érdekes program, rendezvény lesz a Kepes Intézetben
  • Kacsó Sándorról Brassóban, MMA-részvétellel

    2019. 10. 10., 18:00:00 — 2019. 10. 10., 19:30:00
    irodalom
    Kacsó Sándor két kötetének (VÁLOGATOTT ÍRÁSOK, LÉLEKVESZTŐN) bemutatója
  • Fragile // FISE szilikát kiállítás

    2019. 10. 09., 18:00:00 — 2019. 10. 18., 17:00:00
    iparművészet és tervezőművészet
    A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület szilikát szakterületen alkotó tervezőinek kiállítása, melynek központi témája a törékenység fogalma és jelensége. Hogyan lehet leválasztani az üvegről vagy a porcelánról a törékenység finomkodó előítéletét, miképp lehet a betonhoz kötődő brutalitást felülírni
  • Lövétei Lázár László MIFÉLE HARAG c. kötetének bemutatója Sepsiszentgyörgyön

    2019. 10. 09., 18:00:00 — 2019. 10. 09., 19:30:00
    irodalom
    Eclogák haragról és más égi-földiekről
  • Hír / esemény :: Weöres Sándor: A holdbeli csónakos. 2019. október 8. Premier

    2019. 10. 08., 18:00:00 — 2019. 10. 08., 20:00:00
    színházművészet
    A 70 éves születésnapját ünnepelő Budapest Bábszínház jubileumi díszelőadása, amely a vásári bábhagyomány humorát és szabadságát ötvözi a klasszikus népmesék felnőtté válásról szóló történeteivel.
  • Somogyi Márk "Időutazás" című fotókiállítása

    2019. 10. 08., 18:00:00 — 2019. 11. 08., 18:00:00
    film- és fotóművészet
    Somogyi Márk "Időutazás" című fotókiállítása Kína Teaház (Szecsuan) és Holdújév (Fucsien)