Megjelent a Láthatatlan kastély című könyv

2020. 12. 13.
film- és fotóművészet
Kárpát-medence
Megjelent Margittai Gábor Láthatatlan kastély című könyve, folytatva a Tiltott kastély c. kötetben Major Anitával megkezdett történelmi oknyomozást.

Láthatatlan kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében: Wassok és Kemények

Erdély egyik legősibb főnemesi családjának, a bölényfejes Wassoknak ma már csak egy árva kastélyuk áll a Mezőségen. A többit gyűlöletből, haszonlesésből lerombolták. A messze földön híres kastélykertet is letarolták, beszántva egzotikus fáit, bokrait megálmodójuk sírjával együtt. Kisebb emlékhelyek, kihalt gyülekezetek ütött-kopott kegytárgyai meg egy lemálló címerű sírkő. Ennyi maradt meg mára a Wassok látható Erdélyéből. Azokon a tájakon, ahol éppen az utolsó magyarok térnek meg őseikhez. Márpedig Erdély szerelmét, a magyar, román és szász kultúra szövetéből álló hajdani világot nincs író, aki ma hevesebb lángon tartaná, mint szentegyedi és cegei gróf Wass Albert, a magyar irodalomtörténet és a román történeti irodalom Antikrisztusa.
Akár tetszik, amit ír, akár nem. Akár olvassuk őt, akár nem.
2018 a „nagy egyesülésnek”, Erdély megszerzésének a századik diadaléve Romániában. 2020 Trianon századik gyászéve Magyarországon. E két centenárium között tovább szakadnak a térség történelmi és emlékezeti sebei. Az elrabolt javak visszaadása helyett dübörög a visszaállamosítás – és az ipari méretű történelemhamisítás. Ezért Margittai Gábor sikerkönyve, a Tiltott kastély sem maradhatott folytatás nélkül. Történelmi nyomozás ezúttal a Wassok és a Kemények birodalmában: a Holttengeren és az Istenszéke alatt. Több száz fotóval, köztük Major Anita felvételeivel.

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus