Megújul a MOME szellemitulajdon-kezelési szabályzata
A már régóta tervezett és több körben megkezdett és előkészített szabályzatalkotás célja az volt, hogy egy országos és regionális szinten is iránymutató rendszer jöjjön létre, amely támogatja a szellemi alkotások létrehozását.
A korábbiaktól eltérően az új szabályzat az nem elidegeníthető személyi jogok mellett már a vagyoni jogokat is a hallgatóknak biztosítja. Az egyetem tehát ezekről lemond a hallgató javára és az intézménynél csak egyes felhasználói jogok maradnak. Azonban a hallgatóknak továbbra is minden az egyetemen készített munkájuknál, azok megjelenítésénél, publikálásánál, fel kell tüntetniük, hogy az a MOME-n készült és hogy melyik oktatónak a közreműködésével jött létre. Természetesen azokban az esetekben, amikor a hallgató olyan projektben vesz részt ahol az egyetem egy külső szereplő felé vállalta a jogok átadását, ott a vagyoni jogok sem maradhatnak a hallgatóknál. Ez jellemzően a külső megbízási, piaci projektek esetében fordulhat elő.
A hallgatóbarát felfogású szabályzattól az egyetem azt várja, hogy nagyban támogatja és ösztönzi a szellemi alkotások létrehozását, az erre vonatkozó hallgató aktivitást. A Szenátus által jóváhagyott új Szellemitulajdon-kezelési Szabályzat 2021. szeptember 1-jén lép hatályba és az első évesekre automatikusan már ez vonatkozik, a felsőbb évesek pedig külön nyilatkozattal kérhetik teljes egyetemi tanulmányaikra vonatkozóan a szabályzat visszamenőleges alkalmazását.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus