Miklóssy Mária kiállításának megnyitója

2022. 12. 16.
képzőművészet
2022. szeptember 22-én nyílt meg Miklóssy Mária kiállítása a Vármegye galériában. Az egybegyűlteket Kulcsár Edit köszöntötte, bevezetőt mondott és verseiből felolvasott Plugor Magor, a kiállítást megnyitotta Banner Zoltán.

Miklóssy Mária munkásságát Banner Zoltán a szerves konstruktivizmus sajátossága szerint határozta meg, azon belül is a transzilvanizmus egyik izgalmas fejezeteként. Ahogy jellemezte, festészetében egy élő, lélegző, szenvedélyes rend érzékeltetésére törekszik, de nem a konstruktivizmus szokott módján a mértani testek élei, a formák szögletessége és szabályos hajlatai által, hanem a lélek, az ösztönök és az érzelmek lüktetésével alakítja ki a maga konstruktív  felületét, amelyet önmagában és a világban, az Őt körülvevő Mindenségben érez, illetve kíván eközben helyreállítani. A megnyitónak különleges jelentőséget adott, hogy a 20. századi erdélyi művészet egyik kitüntetett szakértője vállalta el a szakmai értékelést, ugyanis ma már ritkábban találkozhatunk megnyitókon a szellemileg ma is fiatal, de már 90 éves Banner Zoltánnal. A megnyitón tiszteletét tett Szücs György is, így az erdélyi képzőművészet jeles művészettörténészeivel nyílt alkalom kötetlen eszmecserére.

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus