Nemzetközi színháztudományi konferencia a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Világszínház: a kísértő történelem Kelet-Európában címmel szervez konferenciát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Az online követhető eseményen előadást tartott Christopher Balme, a Müncheni Egyetem tanára, valamint Cristina Modreanu színháztörténész.
Harag György rendezői életművéről Nánay István tartott előadást, majd Szász Jánossal és Tompa Gáborral beszélgetett Harag rendezéseiről. A pálya egyes szakaszainak tudományos feldolgozását Ungvári Zrínyi Ildikó és az MME elméleti tanszékének oktatói mutatták be az erdélyi Philther-projekt kereteiben.
A konferencia harmadik napján a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem doktoranduszainak előadásait hallgathatták az érdeklődők.
Csadi Zoltán, 2020. november 14-én, szombaton a Theatre Histories in Eastern Europe. II. Nemzetközi Doktorandusz Konferencia, Históriák és történetek – szekcióvezető: Béres András, programsorozatban tartott előadást. Előadásában Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című drámáját elemezte és az 1930. november 6-án tartott vígszínházi ősbemutató rekonstruálta a felkutatott források alapján.
Előadásában kitért a darab rendezésére is. Az ősbemuatatót Hegedűs Tibor állította színpadra a Vígszínházban.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus