Online Hajó Workshop 2.0 2021.

2021. 04. 21.
iparművészet és tervezőművészet
Online
A Soproni Egyetem szervezésében, a MOME, a METU és az Óbudai Egyetem formatervező hallgatóinak részvételével idén is meghirdetésre került a hajótervezési workshop. A járványügyi helyzetre sajnos volt időnk felkészülni, így a meghirdetett feladatot alapjaitól fogva Online workshopként indítottuk meg.

A feladat középpontjában idén is a valamikori „ötvenes sorozat” többszöri átalakításon átesett folyami csavaros gőzöse áll, ami ma „Attila” néven vendéglátási szolgáltatást nyújtó, budapesti városnéző hajóként üzemel.
A tervezési feladat egy elképzelt átalakítási helyzetből indul, amihez a kurzusra jelentkezett formatervező hallgatók részletes technikai leírást és szempontrendszert kapnak, kiegészítve egy pontos időbeosztással és konzultációs folyamat tervvel. A négy Egyetemről összesen 15 hallgató jelentkezett, akik különböző érdeklődési körrel és motivációval érkeztek. Az idei workshop érdekessége és kihívása, hogy megpróbáljuk felosztani a hajótervezés sokszínű folyamatát a résztvevők között, akik bár egyénileg dolgoznak a feladaton, de a workshop befejezésére reményeink szerint mégis egy egésszé fog összeállni az általuk elkészített összes részlet terv.
A kurzus befejezése után (amint erre lehetőség nyílik) egy kiállítással összekapcsolt személyes találkozást szervezünk, ahol minden eddigi résztvevő élőben is bemutathatja majd az elképzeléseit. Ennek időpontja természetesen a járványügyi helyzet alakulásának függvényében lesz majd meghirdetve. Addig is az eredmények a résztvevő Egyetemek online felületein kapnak majd nyilvánosságot.

Elérhetőség:
https://www.facebook.com/290829727673891/posts/3924737464283081/?d=n

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus