Összefoglaló "A MIKROKOZMOSZ NYOMÁBAN" c. ösztöndíjprogram ötödik ciklusáról
1. A fagott és klarinét immáron 2-2 (kezdő és haladó) kötetének sikerén felbuzdulva elkezdem gondolkodni ezek kiadatásán. G. Marek Katalin, a Szent István Zeneiskola fagott tanárának egyik grafikus, volt növendéke, Hollós Kata el is készítette a kötetek borítótervét, designját. Záborszky Kálmánnal sokat beszéltünk a kiadás lehetőségeiről, szóba került az MMA kiadó, az Editio Musica Budapest, jelen álláspont szerint a Szent István Filharmonikusok fogja kiadni és terjeszteni az elkészült köteteket.
2. Az elmúlt hónapokban 2 nagyon fontos, az ÖD program előremenetelét segítő esemény maradt el és fulladt kudarcba a járvány miatt. Az első egy nagyszabású videofelvétel lett volna a Zuglói Szent István Zeneházban, amit promóciós célokra szerettünk volna felhasználni. Ezen 10-15 kolléga játszott volna fel 40-50 kisebb darabot a már meglévő kötetekből. A másik esemény egy egész napos rendezvény lett volna a projektem promotálására Miskolcon, ahova egész Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkeztek volna zeneiskolai tanárok. Remélhetőleg mindkét eseményt be tudjuk pótolni a jövőben.
3. A kürt darabok megírásához eddig a legnagyobb segítséget Tekula Endre, kürtművész, a Tóth Aladár Zeneiskola tanára adta. Több online óráján vettem részt, ahol jegyzeteket készítettem az újabb kompozíciók megalkotásához.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus