Sisi bemutató
Erzsébet királyné életével és tragikus halálával már sokan sokféleképpen foglalkoztak, de prózai színpadi mű még nem született. A Sisi című dráma ezért hiánypótló munka. A három nagysikerű Sisi-film után nehéz a témához új megközelítéssel nyúlni, ugyanakkor szükséges, hisz a filmek túlidealizált képéhez képest az elmélyült kutatómunka egy nagyon izgalmas, elő és mindenképpen valódibb Sisi-képet láttatott meg. Az előadás igyekszik Sisi s gyilkosa sorsát külön-külön és együtt is megérteni. Azzal a különlegesen intim helyzettel kívánja e két embert bemutatni, amikor a gyilkos és áldozata szemtől szemben találkozik. Ez a két ember látszólag és valósan is egészen más közegből való, jogosan feltételezhetjük, hogy nem sok közös vonásuk van, volt. Ám a kutatómunka ennek az ellenkezőjét bizonyította. A dráma ennek a két embernek az elképzelt találkozásával foglalkozik, valós, megtörtént tényekre és eseményekre támaszkodva.
A dráma egész szerkezete arra a különös emberi gondolkodásra támaszkodik, ami a radikalizált ideológiára is roppant jellemző, s ami napjainkban is egy igen égető és aktuális kérdés. B. Török Fruzsina (író-rendező) munkáját ebben a kérdésben Dr. Haller József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kriminálpszichológia Tanszékének vezetője segítette.
A dráma alapszituációja fikció ugyan, de ha megértjük az anarchista emberek gondolkodását, nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a dráma alaphelyzete szinte biztos, hogy meg is történt. És ez nem más, mint a gyilkosság előtti pár órában az a magány, amiben a gyilkos racionalizálva veszi rá magát a tettre. Ez azonban egy igen bonyolult lelki és pszichológiai folyamat, ami tele van váratlan fordulatokkal.
Ezzel a különös folyamattal kívánja a Sisi című dráma elmesélni, felidézni, feltételezni, hogy vajon mi játszódhatott le Luigi Lucheni fejében az utolsó éjjel.
Az előadást a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színháza mutatja be Gubás Gabi és Dózsa László Zoltán főszereplésével.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus