Szentek, íriszek és pávák
Szerencsésnek mondhatja magát az a múzeumlátogató, aki még részt vehetett –a járványhelyzet miatti szigorítások előtt három nappal - egy gyönyörű napsütéses szombat délelőttön a Ráth György-villa Múzeum szervezésében sorra került városi sétán. Mivel ösztöndíjas programom részét képezi a magyar szecessziós művészet tanulmányozása, így jómagam is ezen szerencsések közé tartozom. A „Szentek, íriszek és pávák” címmel meghirdetett sétát Dávid Brigitta művészettörténész vezette. A program a Ráth György-villában található szecessziós kiállítás megtekintésével kezdődött. Fémműves lévén elsőként az Iparművészeti Múzeum egykori első főigazgatóját, Ráth Györgyöt megidéző mellszobor, annak is az ötvösművekkel ékesített öltözéke ragadta meg a figyelmemet. A kiállításon az eredeti öltözékkiegészítőket, mentegombokat, díszláncot is közelebbről szemügyre vehettem.
A múzeum az utolsó egyetemes stílus, a szecesszió művészetét nemzetközi kontextusba helyezve mutatja be. Az épület már fénykorában is Ráth György több ezer darabos műgyűjteményének bemutatóhelyéül szolgált. A tárgyegyüttes a gyűjtő halála után az Iparművészeti Múzeum tulajdonába került.
Sokat köszönhetünk a Ráth Györgynek, mert felismerte korának művészeti értékeit és a klasszikus szabályokkal szemben fellépő, a dekorativitást és a szimbolikus kifejezésmódot preferáló művészek alkotásainak gazdag tárházát hozta létre.
A program következő eleme a Fasori evangélikus templom megtekintése volt. Megcsodálhattuk az épület legnagyobb ablakát, a kapu fölötti 5m átmérőjű rózsaablakot a szecesszió kimagasló magyar üvegművészének, Róth Miksának nemrégiben újjászületett alkotását. Ezt követően a Városligeti Fasor szecessziós stílusban épült villaépületeit vettük sorra, majd betértünk a Benczúr utca 47. szám alatt található Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte egykori Liget szanatórium épületébe, ahol egyedülálló szépségű, a népi díszítőművészetből ihletet merítő Zsolnay kerámia ad meghitt hangulatot a lépcsőházi enteriőrnek. A séta utolsó állomása a Benczúr Ház Kulturális Központ volt, ahol Róth Miksa íriszekkel díszített ablakát csodálhattuk meg.
Ez a tartalmas múzeumi program kiváló lehetőséget adott arra, hogy betekintést nyerjünk szecesszió mestereinek sokszínű munkásságába, szemügyre venni, hogy a keleti művészet mellett a népművészet is kimeríthetetlen, meghatározó forrás volt számunkra.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus