TALÁLKOZÁS az ÚjMűvészetben

2020. 10. 19.
képzőművészet
ÚjMűvészet folyóirat
A szentendrei MANK Galériában rendezett, TALÁLKOZÁS című kiállításomról már olvasható Pataki Gábor művészettörténész írása az októberi ÚjMűvészetben.

TALÁLKOZÁS című kiállításomról olvasható Pataki Gábor művészettörténész írása az októberi ÚjMűvészetben.

A szerző átfogó elemzése kőrbejárja a kiállítás négy egységét. Az irodalmi párhuzamokkal gazdagított cikk így, azon túl, hogy összegzi az alkotó jelen szobrászati periódusának vonulatait, az olvasó elé vetíti a tárlat plasztikai és grafikai anyagát.

"Részben erre a folyamatra, az emlékek, a találkozások rekonstruálására, értelmezési kísérletére s ennek kapcsán a belső énkép analízisére épül a kiállítás. Kezdjük a legszemélyesebb műcsoporttal, s ezen belül is a kiindulóponttal, az édesapa szülőházának emléket állító művel, egy pesti bérház salétromverte falára (illetve most a kiállítótérbe) rakott, kőpántolt párnával, melyről lélekvonal gyanánt s a zivataros 20. századi magyar történelem mementójaként egy vörös szalag fut le a földre. Ez a mű egyfajta origókéntműködik: előre Apolka gyerekeinek portréi felé vezetnek a szálak, s vissza a múltba, Mükéné, Thrákia és Teotihuacán maszkjaihoz.

Apolka művein ugyanis mindvégig érezhető az érzékeny, szinte alázatos figyelem a szobrászat több ezer éves alkotásai iránt."

                                                                                                                                                         részlet: Pataki Gábor Párna a falon , Erős Apolka: Találkozások című írásából 

A TALÁLKOZÁS című kiállítás teljes méltatása online formában is hozzáférhető. A MANK, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Facebook oldalán, az alábbi linken érhető el Pataki Gábor megnyitóbeszéde, ami a MANK Galériában, szeptember 2.-án hangzott el.

https://www.facebook.com/watch/?v=298296531469556

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus