Tárogató
Ahogy kezdem megismerni a hangszert, kibontakozik elöttünk a cél, amerre haladni akarunk. A jelenleg létező Böhm-mechanikás tárogatók állnak ehhez a legközelebb, de rengeteg módosítást kell végrehajtani. Eredetileg célomul a billentyűzet átalakítását tűztem ki, de a feladat bővül, a maradéktalan megvalósításhoz a test átalakítása is szükséges. Az általánosan elterjedt tárogatókon több nyitott billentyű is van. Ennek funkciója, hogy nyitott állapotban a megfelelő levegőmennyiség tudjon távozni a nyíláson, különben az adott hang hamis lesz. Zárt állapotban a rányomott ujj adja meg a teljes fedettséget. A zárt billentyű megfelelő használatához a furat keresztmetszetét is növelni kell, adott esetben a pozícióját is szükséges változtatni a lyuktérképen. A test változtatásait, megváltozott akusztikáját nem igazán tudjuk CAD programok segítségével szimulálni, azt fizikálisan kell kipróbálni, tehát megfújni, megmérni az eltolódásokat és azokat korrigálni. Ebben az additív technológiák, a térnyomtatás lesz segítségünkre. A megváltoztatott karakterisztikákat térnyomtatjuk és kipróbáljuk, mérjük. A vizuális megjelenés itt nem számít, mert teszt modellekről van szó. A test kivitel természetesen fából készül, teljes mértékben kézi munkával, itt nem akarjuk felhasználni a CNC technológiát, mivel hagyományos mesterhangszerről van szó. A billentyűzet is egyedi formavilágot kap, melynek a megjelenítés mellett, adott anyaghasználattal, a merevítés is fontos feladata.
A képeken Tóth József tárogatókészítő hangszerész mester fedett billentyűs Böhm tárogatója látható. Együtt végezett munkánk kiinduló pontja. Fotók: (Bán Miklós)
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus