The Great Hungarian Songbook 3

2021. 08. 26.
zeneművészet
Müpa, Budapest
Az előző két songbook program után a harmadik is elkészült. Több tavaszi koncert időpont elhalasztása után, végre júliusban a járványhelyzet lehetővé tette az előadás megrendezését. Ebben a programban Behumi Dóri és Pál Dénes énekel. Újabb 20 kiváló magyar sláger feldolgozást adtak elő.

Mint zongorista, zeneszerző régóta vallalom: a 20. század magyar dalkincse kiváltképp méltó arra, hogy új felfogásban, több generáció számára is befogadható, szerethető legyen modernebb hangszerelések segítségével. Az egyik legelismertebb és legtöbbet foglalkoztatott hazai színházi rendező, Böhm György már az első Great Hungarian Songbook-előadás alkalmával együtt dolgoztunk és munkakapcsolatunk ideálisnak bizonyult, így kitartott a harmadik kiadásig. A két népszerű énekes főhős nemcsak a közös fotókon tűnik megnyerő párosnak, a színpadon is az. Behumi Dóri nőiessége és hangi adottságai mellett játékossága miatt is tökéletes választás női főszereplőnek, Pál Dénes pedig éppoly sokoldalú, mint partnere, fantasztikus hangú, sármos előadó. A zenei kíséret magját most is aJazzical Trió - vagyis mellettem a hazai jazzélet két elismert művésze, Oláh Péter bőgős és Lakatos Pecek András dobos - jelenti. Hozzájuk csatlakozik egy vonósszekció, s végül trombita, szaxofon és gitár kíséretével lett teljes a hangzás.

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus