Újratervezés - kiállítás és vásár
2020 tavasz/nyár. Mindenki számára nagy kihívás volt az elmúlt pár hónap. Különböző élethelyzetből, életszakaszból egyszerre mindenki nagyon hasonló szituációba került hónapokra. Otthon lenni, otthon dolgozni. Otthon megfelelni mindennek és mindenkinek és várni és vágyakozni. Vágyakozni arra, hogy megint a barátainkkal, munkatársainkkal - társainkkal lehessünk. Együtt, egymás mellett beszélgethessünk, elmehessünk moziba, kiállításra, színházba, vagy akár végre beülhessünk egy könyvtárba. Nem is szólva az utazásokról!
Most egy olyan kiállítással és vásárral várunk titeket, ami valószínű nem jött volna létre, ha nem éljük át mindannyian együtt és egyedül az elmúlt hónapokat.
A kiállítás megálmodója, Horn Enikő (ENIHORN) is végigjárta a kötelezővé vált ‘home office’ rögös útjait. Az első, a második, majd a sokadik hírek után érkező sokadik sokkos állapotot, az állandósult “és akkor most hogyan tovább” érzést. Még most sincs vége, de már végre elindult bennünk újra a 'tenni kell valamit'.
A bezártság, karantén és a tehetetlenség érzésének sokkjából sokszor csak az tud kirángatni minket és elindítani egy kreatív munka felé, amikor látjuk, hogy sokan vannak, akik ebben a helyzetben sem tudnak leállni, nap mint nap új alkotásaikat mutatják meg a közösségi média különböző felületein.
Akik, akár külső, akár belső erők hatására a karantén alatt sem tudtak leállni ők azok, akik segíthették, akaratlanul is ösztönözhették a körülöttük élőket arra, hogy zökkenjenek ki végre a karantén szorongató fogságából és valamilyen módon, de folytassák a kreatív, alkotó munkájukat otthon is.
A kiállításon most együtt látható alkotók voltak a legnagyobb ösztönzői az E N I H O R N márka tervezőjének.
Horváth Lóczi Judit - Artist festményei, a “Quarantine Series” kollázs-sorozat darabjai
Istvan Jozsa - Koós Daniella YOZA bútorai, lámpái
Márta Edőcs színes üveg-, ezüst ékszerei
Alma Vetlényi divattervező 2020 tavasz-nyári Metuselah kollekciója
Dóra Dla Papp-Vid GOABORA környezetbarát, alternatív alapanyagokból készülő öltözékei
A kiállításon a karantén előtt és alatt készült munkákat lehet megtekinteni és megvásárolni a tervezőktől, azokat a munkákat, amik nagy hatással voltak az ENIHORN legújabb és még sehol be nem mutatott táska kollekciójára is.
R.S.V.P. - a hely befogadó képessége miatt a megnyitó napján csak az elsőként regisztrálókat tudjuk fogadni!
Regisztráció - info@enihorn.com címen.
☀️
A KIÁLLÍTÁS ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ VÁSÁR
2020. augusztus 13 - augusztus 27-ig tart nyitva
hétfőtől péntekig 11.00-19.00 óráig, szombaton 10.00-18.00 óráig.
#magyardesign #magyartervező #magyarmárka #hungariandesigner #hungarianbrand #vegyélhazait
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus