VERSES DÉLUTÁN JÁSZKISÉREN
Színjátszó csoportunk körött manapság felgyorsultak az események. Cigánykerék darabunk utaztatása, s Farkas Krisztián rasszizmusról tartott előadása mellett egy olyan verses délutánra készülünk, ahol színköröseink, s a jászkiséri általános iskolás diákok versei lesznek hallhatók.
Versekkel egyébként sokat foglalkoztunk drámásainkkal a három év során. Szívesen fogadtam egy-egy alkotásukat, amit átküldtek nekem, s igyekeztem belőlük néhányat beépíteni darabjainkba, illetve néhányat megzenésíteni.
A versek, dalok válogatása még folyamatban van, de igyekszünk úgy megszerkeszteni a műsort, hogy a hallgatónak egy percre se lankadjon a figyelme. Farkas Krisztián irányításában szóra bírunk minden alkotót, s egy kötetlen beszélgetés során kielemezzük a műveket.
Kíváncsian, és izgatottan várom az eseményt, ami 2023 május 30-án, 14 órától lesz megtartva a jászkiséri könyvtárban!
Tóth Tamás (író, zeneszerző, az MMA ösztöndíjasa)
-
2024. 02. 17., 09:00:00 — 2024. 03. 03., 21:30:00színházművészetAz intenzív kurzus elvégzése során egy-egy monológon keresztül teremtheti meg mindenki karaktere egyedi atmoszféráját. A folyamat a képzelet és a mozgás tudatos alkalmazására épül, amely az élet bármely más területén is alkalmazható eszközzé válik (nem csak színpadi körülmények között).
-
ÚRISTEN, ZENE IS LESZ! - KOVÁCS MARCI ÉS A SZAKÉRTŐK KONCERTJE
2024. 01. 13., 19:00:00 — 2024. 01. 13., 22:00:00színházművészetMegannyi Mohácsi-előadás + 13 muzsikus + 78 színész + 1000 néző = 1 Kovács Marci & a Szakértők - koncert a Vígszínházban. -
Danubia 30
2023. 12. 30., 19:30:00 — 2023. 12. 30., 22:30:00zeneművészetHarminc évnyi zenei utazás, ünnep, összefoglalás és egyben programismertetés a következő harminc évre - ez a Danubia Zenekar születésnapi koncertje. -
Bágyi Balázs New Quartet koncert Balatonfüreden
2023. 12. 21., 19:00:00 — 2023. 12. 21., 22:00:00zeneművészetA koncerten az együttes "Decade" című lemezanyaga hangzik el -
Kripta - monológszínház műhelybemutató
2023. 12. 19., 19:30:00 — 2023. 12. 19., 20:15:00színházművészetMi lenne, ha csak 3 percre is, de visszatérhetnénk, hogy elmondjunk mindent, ami fontos volt - a halálunk előtt?! - Edgar Lee Masters: A Spoon River-i holtak c. műve alapján