Woven Melody - Hangszövet, zenei művek textilbe kódolva

2020. 12. 16.
iparművészet és tervezőművészet
Budapest
Három éves ösztöndíjam első tervei

Kutatás:

Az első hónapok a kutatással és a dalok gyűjtésével teltek. Elsőként gyerekdalokat kerestem és azon belül is kifejezetten az egyszerűbb dallamúakat, amelyek 6 hangból állnak. Mindezt azért, hogy minél több dalt tudjak vizsgálni, egy azon rendszerben. A 6 hang, 6 nyüstöt jelent, ezért a kiválasztott dalok mindegyike leszőhető egy 6 nyüstös szövőszéken, ugyanolyan befűzéssel, csak más-más színű felvetéssel. Az általam kiválasztott dalok a következők: Tavaszi szél vizet áraszt; Bújj, bújj zöldág; Túl a vizén egy madár; Orgona ága.

Mindegyik dalnak más a hangulata, a dallama, éppen ezért mindegyiknek más és más színű felvetést készítettem. A vetülék színei is különböző árnyalatok lettek, hiszen a hangok is eltérnek egymástól, nem beszélve a dalok hangnemeiről. Így a vetülék színei közt finom árnyalatokat, átmeneteket terveztem. Az alap koncepció, miszerint a legmélyebb hang a legsötétebb szín, a színek is úgy világosodnak, ahogy egyre magasabb a hangfekvés.


A digitális terveket WeavePoint tervezőprogramban késztettem.

  • Művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázat 2023–2026

    2026. 01. 01.
    művészetelmélet
    Idén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
  • Piros Orr szakmai nap

    2023. 10. 14.
    zeneművészet
    A Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája
  • V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia

    2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00
    zeneművészet
    Ötödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között.
  • Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek

    2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00
    film- és fotóművészet
    FFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező.
  • "Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia

    2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00
    zeneművészet
    Barokk fuvola kurzus