Pályázati projektem eredeti címe "Xantus János nyomában" volt. Egy nagyszabású, több évig tartó, a híres utazó etnográfus egykori 1869-es délkelet-ázsiai útvonalát bejáró, ma még élő törzseket kutató expedíció lett volna. Azonban a világjárvány közbeszólt. Képletesen fogalmazva "Xantus hazatért", vele együtt jómagam is, és az eredeti munkaterv helyett egy Budapestet bemutató, átfogó, dokumentarista fotográfiai projekt megvalósításába kezdtem bele.

Budapest számomra mindig is különös hely volt. Állandó mozgásban és változásban lévő főváros, amelyet nem lehet egyértelműen sem nyugatinak, sem keletinek, és még balkáni jellegűnek sem elkönyvelni. Nem metropolisz, de nem is egy kisváros. Szülőhelyem és egyben a kezdetektől fogva fotográfiai kalandozásaim és vizsgálódásaim egyik legfőbb színtere is. A fotográfia médiumát használva Budapesten azt dokumentálom, ahogyan már letűnt, vagy éppen letűnőben lévő korok az újaknak adják át helyüket. Témaválasztásom a város állandóan változásban lévő infrastrukturális szövete iránti érdeklődésemből fakad. Inspirálnak az átalakulóban lévő kerületek épületei, valamint bontási és építési területei. Emlékezetünk elveszíti az ezekhez az egykori épületekhez és az ott élőkhöz kapcsolódó személyes történeteinket, az atmoszférákat, mikrokozmoszokat. Az új épületekkel új lakók, új jellegek, új hangulatok, új világ jön létre. Vizuális alkotóművészként az egyik legfontosabb feladatomnak tartom, sőt, zsigeri késztetést érzek arra, hogy ezeket a változásokat a jelenkor képi krónikásaként megörökítsem, és így a letűnőben lévő korszakoknak ne csak a puszta képi bizonyítékait hozzam létre, hanem emléket is állítsak azoknak.