XII. Véneki Alkotótábor
[…]
Idén nem a műhelyvezetők nevével reklámozták a tábort – Vincze Ferenc, Mechiat Zina és Király Farkas beépített emberként lép ki a szürke tömegből. Az L. Varga-féle szövegekből választottak egy-egy szemelvényt: Feri csoportjában Nemes Z. Márió, Zináéban Tóth Kinga, Farkaséban pedig Závada Péter verseiről folyik a beszélgetés. Ez feltétlenül említésre méltó, és tulajdonképpen bátor húzása az idei Véneknek: feladja azt a konvenciót, miszerint a jelentkezők szövegeinek szétcincálása köré szervezi a műhelymunkát. (Líra, próza, kritika. Fordítás.) Helyette kanonizált szövegeket tárgyalunk – már ha kanonizáció jeles kiadónál megjelenni, kortárs irodalomelméleti diskurzusok tárgyának lenni –, a tábor tematikájával összefüggésben, és azon túl. Vincze Feri csoportjához ülök, inkább emlékeztet az egész jobban sikerült magyar szakos szemináriumra, mint az elmúlt években megszokott műhelyezésre. Én mindenesetre élvezem. A szövegek is szerteágazó vitára adnak alkalmat. De felmerül a kérdés, ha a pályakezdés legelején álló szerző lennék, költő barátok és állandó visszajelzés nélkül, úgy, hogy idén nincs FISZ tábor, de általában ezen kívül szinte semmi – vajon nem a saját verseimet mutogatnám inkább?
[…]
A tudósítás szövege itt olvasható.
-
2026. 01. 01.művészetelméletIdén már hatodik alkalommal hirdeti meg művészeti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát a Magyar Művészeti Akadémia.
-
Piros Orr szakmai nap
2023. 10. 14.zeneművészetA Piros Orr Bohócdoktorok első szakmai konferenciája -
V. New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál és Akadémia
2023. 08. 31., 00:00:00 — 2023. 09. 05., 23:59:00zeneművészetÖtödik alkalommal rendezik meg a New Millennium Nemzetközi Akadémiát Budapesten 2023. augusztus 31-e és szeptember 5-e között. -
Fast Forward Program alkotótábor fiatal filmeseknek
2023. 08. 07., 15:40:00 — 2023. 08. 16., 15:40:00film- és fotóművészetFFP alkotótábor fiatal filmeseknek - A Nemzeti Filmintézet idén nyáron Terényben szervezi meg Fast Forward Programjának alkotótáborát. A dokumentumfilmes csoport mentora Zurbó Dorottya filmrendező. -
"Cantare, suonare" Régi Zene Akadémia
2023. 07. 10., 17:00:00 — 2023. 07. 16., 22:00:00zeneművészetBarokk fuvola kurzus