Falussy Lilla portfolio
2020.02.11 06:38:03


Az MMA művészeti ösztöndíj keretében három dráma megírását vállaltam, a három év alatt egy történelmi trilógia fog elkészülni a magyar középkor sorsfordító éveiről, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János és Hunyadi Mátyás életéről.

Tanulmányaimat az ELTE-n, valamint a Színház -és Filmművészeti Egyetemen végeztem. Történelem szakos előadói oklevelet, valamint színházi dramaturg-esztéta szakképesítést szereztem.
2009-ben doktoráltam, kutatási területem a kortárs olasz dramaturgia.
2004-ben debütáltam drámaíróként a Debreceni Csokonai Színházban, Metadolce című színdarabommal, mely elnyerte a Komédium Színház dramaírói díját, valamint részt vett a POSZT keretében megrendezett Nyílt Fórumon.
Azóta az ország jelentős színházaiban dolgoztam dramaturgként, ahol díjakat is nyertem. A Sopsits Árpáddal közösen írtam a Bűn és Bűnhődés a rácsok mögött című produkciót, mely elnyerte a POSZT legjobb előadásának járó díjat.
Mivel doktori kutatómunkámat Rómában végeztem, kiváló ismerője vagyok az olasz színházi –és irodalmi életnek. 2007-ben részt vettem az Autori per Roma elnevezésű írói fesztiválon, ahol olasz nyelven írt egyfelvonásossal mutatkoztam be.
Óraadóként tanítottam a Pannon Egyetem Társadalomtudományi –és Filológiai Karának Színháztudmányi Tanszékén, valamint a Római Università La Sapienzán, jelenleg az Előretolt Helyőrség Íróakadémia Színházi Műhelyében tanítok.
Számos tanulmány, novellák, valamint egy regény szerzője vagyok.

Regényem címe: Nemek éve, mely a MASZRE ösztöndíjával született, s 2013-ban a Digi-Book Kiadó adta ki ebook formájában.

Trendek a kortárs olasz drámában c. művem 2015-ben jelent meg a L'Harmattan Kiadónál.

Színházi bemutatóim voltak a Debreceni Csokonai Színházban, (Metadolce) az RS9 Stúdiószínházban (Metadolce, Érzéki matematika) a szekszárdi Deutsche Bühnén (Metadolce) a Kaposvári Nyári Színházban (Metadolce) és az Új Színházban (Ricse, Ricse, Beatrice).

Történelmi színművem, a Corvinok 2014-ben született az Örkény-ösztöndíj keretében.


Külső hivatkozások (videó, audió stb.)

Képek, állományok