Szöllősi Mátyás - Portfólió
2019.09.21 04:19:52


A bemutatkozó anyagban olyan képsorozatok, riportok szerepelnek, melyeket az elmúlt három évben készítettem. Ahogy az írásaimban, a fotós munkáimban is mindig az ember áll a középpontban, aki körül ugyanakkor megmutatkozik – hol erőteljesebben, hol kissé a háttérben felsejlő módon – az a világ, amiben él, amit képvisel, meghatározza őt magát, s amelyet természetesen ő maga is erőteljesen befolyásol. A képsorozatok szereplői gyakran határhelyzetben lévő emberek, akik vagy szociális közegük, esetleg megváltozott munkaképességük, netán speciális kulturális közegük miatt egyre nagyobb kihívásokkal, adott esetben problémákkal küzdenek. Fontos számomra, hogy láttassam ezeket az embereket, és a helyzetüket, ezzel felhívva a figyelmet arra, mennyire fontos is az odafordulás, a dokumentálás, egyáltalán az, hogy képesek vagyunk észrevenni, látni másokat, akik sokszor nagyon másnak, távolinak tűnnek tőlünk, de akikkel közben sokkal több a rokonságunk, mint ahogyan első pillantásra látszik. Négy olyan sorozatot választottam ki, melyek egyrészt nagyon különféle helyszíneken, országokban készültek, másrészt nagyon másféle tevékenységet végző emberekről szólnak, de amiket mégis összekötnek olyan szervezőerők, mint a munka, a hit, odaadás, a komoly elköteleződés egy elérendő, fontos cél iránt.


Képek, állományok