Haber Szilvia - Portfólió
2020.08.15 09:34:57


Portfóliómban 1996-tól 2018-ig bezárólag a legfontosabb munkáimat prezentálom.

Kerámia- és porcelánipari formatervezőként pályám elején, az egyetemi tanulmányaim során, dinamikus és organikus tárgyakat készítettem. Munkáim akkor lettek egyszerűbb vonalvezetésűek miután a 3 éves Moholy-Nagy László ipari formatervezési ösztöndíjat elnyertem (1997-2000) és kidolgoztam terrazzóalapú természetazonos mintarendszereimet. Próbáltam megfejteni a különféle fraktálmintázatok szabályrendszerét; és a nagy felületű víz hullámzását megidézni a hévízi Szentlélek templom 400m2-es díszburkolatán. Ezzel a munkámmal Ipari Formatervezési nívódíjat nyertem 1998-ban.

A terrazzó és mozaikburkolatokkal való munkálkodás végig kíséri pályámat. Azóta is több rekonstrukciós munkában vettem már részt, melyből párat bemutatok a portfólióm végén.

A terrazzó minták tervezése során fokozatosan tértem át az algoritmikus tervezői gondolkodásmódra. Első origami jellegű porcelánmunkáim, két dimenziós mintarendszereim térbe fordításával születtek meg (Hullámpák, Gyümölcsös tál). Majd célirányosan kezdtem papírhajtogatással tervezgetni (Kiöntők, Origami készlet, csészék csészealjjal stb.). 

A cement kötésű terrazzó burkolatok technológiája és a porcelánkészítés munkafolyamatai együttesen ösztökéltek arra, hogy a betonöntésben egyesítsem szakmai tudásomat és formai kísérleteket folytassak. 2008-ban Entrópia című kisplasztikámmal különdíjat nyertem a II. Szilikátművészeti Triennálén. 

Amint látható tervezői és alkotói munkásságomban a porcelán és terrazzó szakmai irányvonalak folyamatosan hatnak egymásra és jórészt ki is egészítik egymást. A zsalukészítés, öntőformakészítés fontos momentuma tárgyaim kivitelezésének. Miután korlátokba ütköztem további elképzeléseimet illetően, és az algoritmikus tervezésre megszülettek az első számomra is felhasználóbarát szoftverek, a digitális tervezés útjára léptem. (Kódvilág 3014)

NKA alkotói támogatások segítettek abban, hogy rátaláljak a nekem megfelelő programokra és azokra a szakemberekre, akiktől tanulhatok. A parametrikus design az a tervezői hozzáállás, mely leképezi számomra a természet munkálkodását. Természetazonos lesz a tárgyak kialakulása is és olyan formai variációk megszületésére nyílik lehetőség, melyekre a hagyományos technológiák csak nagy energiabefektetéssel és időigénnyel tudnának megoldást adni. Ha van lehetőségem a BME Rajzi és Formaismereti Tanszékére járok, próbálom elsajátítani a parametrikus program ismeretét. (Paradigm lámpacsalád, Csillagmécses)

Mindezt a 3D nyomtatás lehetősége teszi számomra teljessé. Saját nyomtatómmal folytatott kísérletekkel és a Hódmezővásárhelyi Kísérleti Beton Szimpóziumokon való részvétellel születtek meg első beton kisplasztikáim. (Concretumok, digitális kövületek első darabjai)


Képek, állományok