NÉPDALÉNEKES SZAKMAI ÉS OKTATÓI PORTFÓLIÓ - Fábri-Ivánovics Tünde
2023.08.16 01:37:54
Fiatal népdalénekesként az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben önkéntesen oktattam az énekelni vágyókat, majd 1998-ban megalapítottam a Népművészet Ifjú Mestere díjas Guzsalyas énekegyüttest.
Első szóló lemezem „Beli buba” címmel, 2001-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémián mutatom be.
2001-ben a Népművészet Ifjú Mestere cím miniszteri kitüntetését vehettem át népdalénekes szólistaként.
A 2002. óta a határokon átívelő Koboz – ének – hegedű - furulya moldvai népzenei kurzus énekes mester oktatója és házigazda szervezője vagyok.
2003-tól a Mester Tanoda Művészetoktatási Intézmény keretiben kezdek iskolarendszerben oktatni Szegeden és környékén.
2005-ben megjelent Fábri Géza kobzos alkotótársammal, későbbi férjemmel készült “Mentés másként” című CD lemezünk, amely jelentős áttörésnek számít a szakmai körökben.
Fábri Géza igazgatósága alatt, helyettes igazgatóként dolgozva, sikerül a kiválóan minősült művészeti iskolánkat 2008-ban a Piarista Rend Magyar Tartományfőnökségének fenntartása alá helyezni. A Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium művészeti iskolában végzett nevelői munkánk gyümölcse a népdalénekes és kobzos növendékekből alakul a Népzenei Kamaraműhely.
2009-ben megálmodója lettem a „Ha folyóvíz volnék...” kulturális missziós körút kezdeményezésnek, élő kapcsolatot ápolva a moldvai és gyimesi csángó magyarok hagyományőrző közösségeivel.
2014-ben elindítom a Szeged – Cambridge Kórustalálkozót.
2016-ban növendékem, Erdélyi Luca, kategória győztes a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutatón, majd 2019-ben a tehetségkutató énekes szakmai mentora leszek.
2017-től a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének óraadó oktatója vagyok.
2022-től a Mester Tanoda Alapítvány Népzenészpalánta nevelő program énekes vezetését vállalom.
Kitüntetések:
2001. augusztus 20. Népművészet Ifjú Mestere Díj – népdalénekes szólista; Magyar Köztársaság Nemzeti Örökség Minisztériumának Minisztere
2005. 08. 20. - Népművészet Ifjú Mestere Díj – a vajdasági Guzsalyas énekegyüttes; Magyar Köztársaság Nemzeti Örökség Minisztériumának Minisztere
2006. 01. 22. Kölcsey-díj; Szeged MJV Önkormányzata
2011. 01. 21-én Szeged Kultúrájáért Díj és Aranygyűrű; Szeged MJV Önkormányzata
2020. 08. 20-án Elnöki Kitüntető Díj; Csongrád – Csanád Megyei Közgyűlés
2021. 01. 22. KÓTA – Díj – Népzenei kategória; KÓTA
2021. 09. 09. BONIS BONA - a Nemzet Tehetségeiért Díj; Dr. Novák Katalin, Nemzeti Tehetség Program