Esemény

2022-10-21 20:16:00

Somorja, Szlovákia

12. DUNARTCOM SOMORJAI NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEP

A 12. DUNARTCOM SOMORJAI NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEP  tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre Somorján 2022. október 21-30. között, mely a város első művésztelepe. A művésztelep minden évben tematikus, a tizenkettedik találkozó címe és témája: „CSEND”

12. DUNARTCOM SOMORJAI NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEP

12. DUNARTCOM SOMORJAI NEMZETKÖZI MŰVÉSZTELEP  tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre Somorján 2022. október 21-30. között, mely a város első művésztelepe. Alapításának legfőbb célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között, ahol egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánunk teremteni. A tizenegy évad folyamán a művésztelepre tizenhét országból meghívott, közel százhatvan alkotó tematikus hívószóra alkotott műfaji megkötés nélkül, a hagyományos megfogalmazásokon túl az újszerű médiumok alkalmazásáig. Ezidáig több mint ötvenöt szakmai program valósult meg. A művésztelep minden évben tematikus, a tizenkettedik találkozó címe és témája: „CSEND”

A modern kor embere kiszakadt a hagyományok által teremtett összhangból, a világot egyre inkább csak a médián keresztül ismeri. Ez a fajta kommunikáció pedig nem enged teret a személyes találkozásnak és a megismerésnek. Pedig az emberi elmét leginkább a „csend” fogalma vezeti a megélés felé, a szüntelen információáramlás, szóörvény közepette az ember a csendben találja meg önmagát, ahol az ego és elme hallgat. A csend az egyetlen jelenség, aminek nincs közvetlen gyakorlati haszna, ezért ellenáll a technicizálódott társadalom haszonelvű gondolkodásának. A művésztelep alkotói ezen gondolatokra reflektálnak a szimpóziumon készülő alkotásaikkal.

A MŰVÉSZTELEP ALKOTÓI

A DUNARTCOM nemzetközi szimpózium tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre Somorja városában. A művésztelep egyik célja a kapcsolatteremtés a művésztársadalom tehetséges hazai és külföldi, már szakmailag elismert és feltörekvő fiatal képzőművészei között, ahol egymás munkamódszerének, gondolkodásának megismerése által, új szellemi közösséget kívánunk teremteni.

ANTAL Malvina (RO/HU) szobrászművész

BERKES Csilla (SK) szobrászművész

ESSE BÁNKI Ákos (HU) festőművész

ELEKES Károly (RO/HU) képzőművész

KOROKNAI Zsolt (HU) képzőművész

LÁSZLÓ Dániel (HU) festőművész

MAJOROS Áron Zsolt (HU) szobrászművész

MAYER Éva (SK / HU) képzőművész

MÉRY Bea (SK/HU) grafikusművész

M. KISS Márta (SK) festőművész

OLÁH Sándor (HU) ötvösművész

SZABÓ Ottó (SK) grafikus- és festőművész

SZTOJÁNOVITS Andrea (HU) fényművész

A MŰVÉSZTELEP PROGRAMJAI

2022.10.24–25., 19:00
EGYÉNI BEMUTATKOZÓ PREZENTÁCIÓK A MŰVÉSZTELEP ALKOTÓIVAL   Helyszín: MOZI, Pozsonyi út 27., Somorja 

2022.10.29., 18:00
A MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA: “CSEND”
Köszöntőt mond I Príhovor: OROSZ Csaba (SK) Somorja polgármestere
MAYER Éva (SK/HU) képzőművész, főiskolai docens
Megnyitja: TOLNAY Imre (HU) képzőművész, egyetemi tanár 
Zene: BAKOS Bettika (HU) ének, MAYER József (HU/SK) gordon előadóművész 
Helyszín: KORONA UDVAR, Fő u. 46., Somorja 
A kiállítás 2023.01.31-ig látogatható.


2022.10.29., 20:30
KONCERT: BETTIKA SEPTET (HU/SK)  
Közreműködnek: BAKOS Bettika (HU), BORKÓ Attila (HU), CSINTALAN György (SK), DÉVÉNYI Zoltán (HU), KOLLÁRIK Barnabás (SK), MAYER József (SK/HU), RICHTER Ambrus (HU)Helyszín: ŠUP-ŠUP MUSIC CLUB, Kovács u. 3/A, Somorja 

A művésztelep szervezői:

DUNARTCOM (SK)

MAYER Éva DLA (SK) Munkácsy-díjas képzőművész 
e-mail: mayereva83@gmail.com
Tel.: +36 30 261 6307  
Társszervezők I Spoluorganizátori:  
HERMÉSZ NÉMET-MAGYAR KULTURÁLIS EGYESÜLET (HU)
SOMORJA - ŠAMORÍN (SK)
MAJOROS ÁRON ZSOLT (HU) szobrász 

ID. MAYER JÓZSEF (SK), ID. MAYER ÉVA (SK)

 
A művésztelep védnökei Patróni sympózia: 
DOLÁN György (SK) festőművész  
MAYER Éva DLA (SK)

A művésztelep és kiállításának létrejöttét támogatták:
Somorja Város-Mesto Šamorín, 
Kultminor (Realizované s finančnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostných menšín), Nemzeti Kulturális Alap