Esemény

2020-11-22 00:00:00

Hódmezővásárhely

67. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A Vásárhelyi Őszi Tárlat - Kiállított mű: Kőtükör / Hommage à Kő Pál

Az Őszi Tárlatokról dióhéjban

A Vásárhelyi Őszi Tárlat az országban egyedülálló módon, több mint hat évtizede minden esztendőben megrendezésre kerülő kiállítás. Egyediségét töretlen hagyománya, folyamatossága, magas szakmai színvonala, valamint az adja, hogy valamennyi képzőművészeti ág képviselteti magát az 1954 óta, minden év október első vasárnapján nyíló tárlaton. Sehol máshol nincs rá példa az országban – de Európában is csupán néhány helyen –, hogy immár hatvan esztendeje folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs alkotók seregszemléjét.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat kezdeményezői Galyasi Miklós múzeumigazgató, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész voltak. Céljuk egy karakteres, egyedi kiállítás megrendezése volt, ezért olyan művészeket hívtak meg az első tárlatra, akik valamilyen módon kötődtek Hódmezővásárhely városához. Az első Őszi Tárlat 1954. október 8-án nyílt meg a Tornyai János Múzeumban. Valószínűleg az „alapító atyák” sem remélték, hogy olyan jelentős, fél évszázadon átívelő művészeti fórumot hoznak létre, mely a város legmeghatározóbb és legjelentősebb kulturális rendezvényévé válik.