népművészet

Hír

2018-12-03 22:12:00

Pesti Vigadó

A Bartók Béla Táncegyüttes 60 éves jubileumán

Az idén 60 éves Bartók Béla Táncegyüttest 1958-ban hozta létre Timár Sándor. A Kossuth-díjas és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett koreográfus ebben a műhelyben fejlesztette ki táncpedagógiai módszerét, alakította ki saját művészi stílusát, és ez az együttes volt a bölcsője a táncház mozgalomnak.

Kapcsolódó személyek:

A műsort Timár Böske, az alapító koreográfus felesége és főmunkatársa szerkesztette, rendezte. A házigazda és műsorvezető Sebő Ferenc, a Bartók Béla Táncegyüttes legendás zenei vezetője volt, akinek hatására indult útjára az első revival népzenész generáció.

Felléptek az együttes egykori zenészei Virágvölgyi Márta vezetésével, a jelenlegi társulat a szintén MMA ösztöndíjas Sánta Gergő vezetésével, illetve azok a táncegyüttesek, amelyeknek mostani irányítói egykor a Bartók Béla Táncegyüttest is vezették. 

Az ünnepi műsort az általam vezetett Timár Együttes zárta Timár Sándor Vajdakamarási táncok című koreográfiájával.