A dokumentumfilm valósága a hitelességben rejlik
Attól a ponttól, hogy egy kamera megjelenik egy térben, már megváltozik a valóság.
Simó Ibolya a Doklavina fesztivál egyik alapítójaként, a kortárs dokumentumfilm meghatározó alakjaként vált ismertté a környéken. Székelyudvarhelyről indulva a budapesti Filmművészeti Egyetem (SzFE – szerk. megj) doktori iskolájáig jutott, miközben megőrizte szoros kapcsolatát szülőföldjével és annak közösségével.
De ki is az a Simó Ibolya, és mi hajtja őt a dokumentumfilm világában? Egyáltalán mi az a dokumentumfilm és mennyire éles határ választja el a játékfilmektől?
Kirándulóként kerültem a filmek világába
Székelyudvarhelyen születtem, itt nőttem fel. A művészeti iskolába jártam zene szakon, aztán szinte kirándulóként kerültem a filmek világába – kezdi beszélgetésünk elején Ibolya.
Bár eredetileg nem tervezett filmes pályára lépni, első házassága révén mégis megnyílt előtte egy kapu, amelyen aztán nem félt belépni.
Az első házasságom idején, a volt férjem, Bálint Arthur rendező-operatőr mellett kerültem kapcsolatba a filmmel. Elkísértem forgatásokra, és egy idő után már nekem is lettek ötleteim. Először egy rövidfilmet készítettem, ami nagyon tetszett, így eldöntöttem, hogy felvételizek a Sapientia egyetemre és ekkor már biztos voltam benne, hogy ez az én utam lesz – idézi fel a kezdeteket Ibolya...
Egy, még most is folyamatban lévő projektje A Szépkorúak vágylistája című film, amelyben három idős ember életét követik és dokumentálják. A három különböző történetben a közös vonás az idős emberek vágyainak felvállalása és a vágyak beteljesülésért való küzdelem és kitartás.
...
Udvarhelyen van Sándor István (Isú), aki vezeti a Caritas csoportokat. Háromszázötven vágylista közül választottunk ki három történetet. Az egyik főszereplőnk tengerre szeretne menni, egy másik bachata táncot tanulna, míg egy harmadik új házasságot tervez. Számomra ők igazi hétköznapi hősök, mert tele vannak traumákkal, de mégis mernek álmodni, és ez segít nekik feldolgozni a múltjukat.
Azok, akik már látták az Apró örömöket, az Asszonyéletet vagy éppenséggel a Village Fashion című filmjét, azok már tudják, hogy a különböző történetek, különböző megközelítések mögött a közös pont mindig ugyanaz: az ember.
Amikor elkezdek dolgozni egy történeten, mindig az embert keresem. Az ő vágyai, küzdelmei, örömei és fájdalmai azok, amelyek megmozgatnak – zárja gondolatait Ibolya.
https://uh.ro/a-dokumentumfilm-valosaga-a-hitelessegben-rejlik/